Archive for augusztus, 2014

31 AUG

UdvarhelySzéki vágta döntőjének eredményei

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

 Almásiak lettek a Nemes Székely Nemzet Lovas Közösség (2014-ben)!

Szeki_Vagta3

Jó döntő volt, jó döntés volt:

- a verseny fináléjának halasztása a múlt hétről erre a hétvégére

- a Csicser Farm helyszíne

- a pálya nehezítése

- a vágta szervezése

…mivel gyönyörű idő volt, a farmgazdák lelkesedése a szervezésben és a pálya kialakításban, méltó helyszínné tehette a Csicser Farmot egy széki vágta döntőjéhez.  Az ötven lovast és 8 faluközösséget mozgósító verseny, bizonyíték arra, hogy még élővé tehető az a székely lovashagyomány, ami nélkül definiálhatatlan a -hajdani- székelység és annak nemes-szabad volta.

Valahol ezt ismerték fel a szervezők, a támogatók és résztvevők! Így munkájukkal nemcsak egy újabb sporthoz vagy hobbihoz járultak hozzá.

Természetesen már az is eredmény, hogy ennyi székely fiatal szívesebben ül nyeregben, mint a számítógép előtt.

Egyéni verseny eredmények:
1. Gotthard Norbert – Homoródalmás -2,26 percSzeki_Vagta4
2. Mihálykó István – Agyagfalva – 2,44 perc
3. Nagy Csaba – Homoródszentpál – 2,52 perc
4. Gergely Barna – Zetelaka – 2,56 perc
5. Jakab Gábor – Zeteváralja – 2,58 perc

Csapatverseny eredmények:
1. Homoródalmás
2. Zetelaka
3. Oroszhegy

A Merkúr székelydöldi üzltelánc támogatója az UdvarhelySzéki Vágtának!

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
28 AUG

Rétyi tábor

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Hagyománya van a hagyomány-ismertető tábornak!Rétyi tábor

Több mint egy évtizede szervezik Kovászna megyében a rétyi tábort, ahova székely és határon túli magyar ifjoncokat toboroznak. Itt  az erdélyi hagyományokkal, tájakkal és azok ízvilágával ismerkednek a gyerekek. A tábor több pedagógus összefogott munkájának eredménye, azzal a céllal, hogy a felnövőben lévő generációt az online világ helyett valós értékeink világába tereljék. Tevékenységük értékes, támogatásra méltó.

“Elérkezett a rétyi tábor zárása és egyben annak az ideje, hogy megköszönjük az Önök segítségét. Szívből és nagy hálával köszönjük az önzetlen támogatást. Óriási segítség volt a tábor részére. Az Önök segítsége szinte minden nap jelen volt a táborozó gyerekek életében, hol az uticsomagban, hol a táborban elfogyasztott vacsorában. Még egyszer köszönjük a Merkúr üzletnek.” (Táborszervező tanár)

IMG_0569 (1024x683) IMG_0630 (1024x683) IMGP7886 (1024x768) P1010901 (1024x768)

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
26 AUG

Ökológiai túllövés augusztusban

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Minden szinten adósságból élünk (?)

Idén nyolc hónap alatt elhasználtuk az idei év természeti erőforrásait, amit a Föld még fenntartható módon képes előállítani. Az Ökológia Túllövés Napját egy világszervezet (Global Footprint Network) számolja ki minden évben. Ez egy reális szemléltető arról, hogy mekkora deficit van a természeti erőforrásaink és kényelmi igényeink között.

2014-ben már augusztus 19.-től a jövőnket herdáljuk! (Mit is teszünk tehát a gyermekeinkért?)

oko3

A Föld túllövési napja 2014-ben

Ez a túllövés 1980 óta fennáll és minden évben egyre hamarább van:

Év

Túllövés Napja

1987 December 19
1990 December 7
1995 November 21
2000 November 1
2005 October 20
2007 October 26
2008 September 23
2009 September 25
2010 August 21
2011 September 27
2012 August 22
2013 August 20
2014 August 19
oko2

Ökológia lábnyomunk növekedése

Ez a túllövés minden évben azt a fordulópontot jelzi, amikor az emberiség össz ökológia lábnyoma (fogyasztás és hulladék/ szennyezés kibocsátása) nagyobb a globális teherbírásnál. Vagyis az a mennyiségű természeti erőforrás, amit a Föld egy évben képes előállítani, hogy kielégítse igényeinket és elnyelje a felhalmozott mocskunkat, az csak augusztusig elég.

Egy ember ökológia lábnyomát, vagyis azt az erőforrást, amit életmódjával felhasznál egyénileg a természetből, a legnagyobb mértékben az étkezési és vásárlási szokásai befolyásolják. Ezután következnek az utazási és háztartási szokások és így tovább.

Ha ezt a túllövési ütemet folytatjuk, akkor 36 év múlva érjük el január elsejét a túllövés napjának. Míg 1987-ben december 19-én volt ez a nap, addig 2050-ben január 1-én lehet.

„A közös adósság is csak egyéni felelősséggel róható le!”oko_1

Számolja ki saját ökológia lábnyomát:

http://www.kothalo.hu/labnyom/

http://www.footprintnetwork.org/en/index.php/GFN/page/calculators/

 

Vásároljon tudatosan!

Merkúr a székelyföldi üzletlánc

Forrás: footprintnetwork.org, Mozsgai Katalin - tanulmány
MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
24 AUG

Áfonyás finomságok

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in FINOMSÁGOK

OTTIS FŐZ A MERKÚRBÓL:

Az idén ismét rengeteg az áfonya, ennek köszönhetően hosszú ideje élvezhetjük. Úgy gondolom, hogy az áfonya egyik legfinomabb gyümölcs desszertekhez, süteményekhez. Ezer féle variációt ki lehet próbálni a felhasználásával. Az áfonyát érdemes túróval vagy krémsajttal kombinálni, ugyanakkor gyakran használjuk csak díszítésre nyersen. Ez utóbbi esetben erőteljesen megmarad a formája és az intenzív íze, de belekavarva süteményekbe vagy ráhalmozva süteményekre is remek ízhatást kelt. Ezúttal áfonyás finomságokat ajánlok, és remélem mindenki talál magának kedvére valót ezekből.

György Ottilia

 

afonyas turos sutiÁfonyás-túrós sütemény

Hozzávalók: 50 dkg tehéntúró, 25 dkg áfonya, 1 csomag vaníliás cukor, 1,5 csomag vaníliás pudingpor, 3 tojás, 2 dl tejföl, 15 dkg cukor, a tetejére porcukor.

Elkészítése: A túrót összetörjük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot és a tojást, utána az egészet összedolgozzuk. Hozzáadjuk a tejfölt, a pudingport majd legvégül óvatosan az áfonyát. A masszát kikent hőálló tálba kanalazzuk és előmelegített sütőben 180 fokon készre sütjük. Körülbelül 40 percet vesz igénybe a sütés. Sütés után pihentetni kell, hogy hűljön, csak hidegen lehet szépen szeletelni. Porcukorral megszórva fogyasztjuk.

 

Áfonyás-krémsajtos brownie

afonyas kremsajtos brownie

 

Hozzávalók a tésztához: 20 dkg tejcsokoládé, 20 dkg vaj, 10 dkg cukor, 3 tojás, 10 dkg liszt, a krémhez: 25 dkg krémsajt, 15 dkg tejföl, 10 dkg cukor, egy kiskanál vanília kivonat, 2 tojás, a tetejére: 15-20 dkg fagyasztott, jól lecsöpögtetett áfonya. 

Elkészítése: A csokoládét gőz fölött megolvasztjuk és hűlni hagyjuk. A vajat habosra keverjük a cukorral, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat, utána a lisztet, és végül hozzáadjuk a csokoládét. A masszát közepes, kivajazott tepsibe egyengetjük és előmelegített 180 fokos sütőbe toljuk 20 percre. Amíg sül a piskóta a krémhez az hozzávalókat összekeverjük, 20 perc sütés után a krémet ráöntjük a piskótára, majd visszatoljuk a sütőbe további 10 percre, majd újra kivesszük a sütőből a süteményt, rászórjuk az áfonyát és végül még 10 percet sütjük. Szeletelés előtt hűlni hagyjuk.

 

 

Pavlova áfonyával, málnávalpavlova

Hozzávalók: 4 db tojásfehérje, 22 dkg porcukor, 1 evőkanál balzsamecet, 1 evőkanál étkezési keményítő; a díszítéshez: 30 dkg áfonya és málna vegyesen, 2 dl tejszín.

Elkészítése: Egy nagy tálban egy csipet sóval felverjük a tojásfehérjéket, úgy hogy közben apránként hozzáadjuk a cukrot is. Amikor már egészen kemény a hab, óvatosan belekeverjük az ecetet és a keményítőt. Egy 25 cm tortakarikára sütőpapírt teszünk és ráhalmozzuk a habot, úgy hogy a szélén egy sávban üresen hagyjuk (hiszen sütés közben növekszik) és a közepén egy kis mélyedést csinálunk. 180 C fokra előmelegített sütőbe rakjuk, majd egyből lejjebb állítjuk a hőfokot 140-150 C fokra és 75 percig sütjük. Sütés közben nem nyitjuk ki a sütő ajtaját. Amikor megsült a tortát enyhén nyitott sütőben hagyjuk teljesen kihűlni. Ha teljesen kihűlt ráhalmozzuk a habbá vert tejszínt és a gyümölcsöt.

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
20 AUG

Merkúr Karaván

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Szezonális termékek vására

Útnak indult a székelyföldi üzletlánc vásári karavánja. A Merkúr üzletek melletti téren, időszakosan álló szüreti termék-sátor elsősorban a nyári és őszi betakarítást segítheti. Mindemellett megtalálhatóak mindazok a termékek, melyek ehhez a két időszakhoz köthetőek, például az iskolakezdéshez. A Merkúr Karaván nyújtotta előnyök az olcsóbb ár, az aktualitás és funkcionalitás szerint válogatott termékek egy helyen, átláthatóan.

Szezonális termékek 20140811_143337

Egy éves a „multik közé” nyitott, helyi Merkúr Bethlen üzlet

A Merkúr Karaván a csíkszeredai Merkúr Nagyrétből indult és következő vándorhelye az udvarhelyi Merkúr Bethlen üzlet melletti tér. Augusztus 21-én, csütörtökön lesz egy éves az udvarhelyi Bethlen negyed Merkúrja. A termék-karaván a születésnap okán érkezik meg új helyszínére. Itt két hétig lesz elérhető, majd a Merkúr áruházhoz vándorol.

tarulj szezamvarakozok kintrol_2

Jó vásárt!

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
11 AUG

Pénz nélkül működő bank Udvarhelyszéken

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

szivesseg“Ha valaki jó hozzánk, hirtelen melegünk lesz. Érezted már?… Hogy átsuhan rajtad valami megnevezhetetlenül kellemes érzés. Sőt, meg is lepődsz, hogy ilyesmi van még egyáltalán. Egy jó szó, egy jó tett – és szinte megszédülsz… Érezted már?” (Müller P.)

Nem is sejtenénk, hogy mennyi mindent képesek vagyunk adni, mégsem tesszük. Lassan mindent pénzben mérünk és ha abban nem tudjuk kifejezni adottságainkat elhisszük, hogy szegények vagyunk. Ebben mélységesen támogat bennünket a kapitalista rendszer: ‘kilóra képes megvásárolni az embert, támogatva őt, hogy ne legyen szegény’.

Erre válaszként a világ egyre több pontján, egymástól függetlenül vagy épp egymás mintájára létrejönnek olyan mozgalmak, melyek a pénz kiiktatására törekszenek, ráébresztve az embereket valódi értékeikre. Felénk ezt  a Civitas Alapítvány vállalta fel és folyamatosan dolgozik azon, hogy itt is alkalmazható  és működőképes legyen. Elsősorban a több éves közösségépítő tapasztalata teszi ezt lehetővé.

Szívesség Közösség -IdőBANK

Hogyan működne?17

Az időbankban regisztrált tagok mértékegysége az idő és a szívesség! Mindenki saját kompetenciáiból tehet be a bankba és azzal gazdálkodhat. Elsősorban olyan dolgokról lenne szó melyek számunkra az örömmel végzett munka kategóriájába sorolhatóak, vagyis nem feltétlenül a professzionális munkákról van szó. Pl.: masszázs, kertészkedés, sütés, főzés, zenélés, varrás, szüretelés, gyerekfelügyelet.  Természetesen idővel az igények és a szolgáltatások bővülése ezt is maga után vonhatja, így kialakulhatnak a szakmai alapú és tudás alapú megosztások, mint például egy fodrász nyújtotta szolgáltatás vagy énekek tanítása, táncé, nyelveké stb.

Ezeket órában mérik majd. Fontos tudni azt, hogy ez nem csere alapú, tehát akitől egy hajvágást kaptál nem annak kell énekórát adjál, hanem a bank közösségén belül annak, aki igényli a te szolgáltatásodat.

Kik lehetnek tagjai a banknak?

Udvarhelyszéken bárki, aki ily’ módon szeretne adni-kapni. Az alapítvány most elsősorban az udvarhelyszéki faluközségekre figyel és végzi folyamatos felméréseit. Az időbank online regisztráció szerint működik, de a szolgáltatások csak személyesen. Ahhoz, hogy minden korosztály és bármelyik falu számára elérhetőek legyenek a szívességék, a Civitas alapítvány időgazdákat nevel ki, akiknek felkészítéseket tart, hogy az idősebb korosztályt vagy a saját faluközösségüket segíthessék.

Mikortól indul?

A folyamat már zajlik, de jövő év tavaszára tervezik a teljeskörű indítást, amikorra már az igényelt és felajánlott szolgáltatás-kategóriák megszületnek és lesz egy akkora közösség, akik között akadálytalanul áramlanak a szívességek.

Úgyhogy érdemes időnként ellátogatni a www.idobank.ro online felületre!

Itt az időm! -Időbank, a kölcsönös segítségnyújtás hálózata

Forrás:Civitas Alapítvány
MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
06 AUG

Legyek és szunyogok ellen természetesen

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Légyriasztás és szunyogriasztás

Növényekkel:

ablak_falusiA híres muskátlis ablakok a hagyományos magyar ház ismérvei. Azt kevesebben tudjuk, hogy ennek légyriasztó funkciója is volt. Ma már van egy speciális muskátli faj is, ami kifejezetten légyrettentő a Pelargonium-Anti Mosqui. Nagyanyáink nem voltak buták akkor sem, amikor a ház előtti virágos kertbe ültettek körömvirágot, rozmaringot, mentát, csombort, szurokfüvet, kakassarkantyút. Kitalálható, hogy ezek a növények mind-mind olyan illatanyagokat bocsátanak ki magukból, melyeket a legyek és szúnyogok nem  kedvelnek. Ma ezt a sort kiegészíthetjük az oly divatossá vált levendulával, bazsalikommal, citromfűvel, ricinussal, koktélparadicsommal. Manapság ezeket szívesen tesszük kontyhablakainkba, kis teraszunkra vagy -ha van- kertünkbe, de tehetjük tudatosan is olyan helyekre a lakásunkba, ahol szeretnek masírozni a legyek és szúnyogok.

Ha nincsenek ilyen ültetett növényeink vásárolhatunk piacokon egy-egy csokorral belőlük s fölakaszthatjuk ablakaink, ajtóink fölé.

Illóolajokkal:

A teafaolaj, babérolaj, eukaliptusz olaj, levendula olaj, szója olaj, ricinus olaj párologtatva is alkalmazható, de használhatunk kis tálakat vagy tányérokat, amibe meleg vizet teszünk és ebbe cseppentünk illóolajat, vagy a tálkába helyezhetünk vattát és erre csepegtethetünk illóolajat. Ezeket a tányérokat vagy tálakat helyezzük el az ablakok alatt, ajtók mellett.

Megjegyzés: A szója olaj hatása egyes vegyi riasztó szerekével azonos, ha bőrre alkalmazzuk, még ápolja is bőrünket.

A teafa olaja enyhíti a szúnyogcsípés kellemetlenségeit.

Házi praktikák, csapdák készítése:

Vízbe töltsünk almaecetet, ez elriasztja a szúnyogokat. (A góbé bazsalikomos almaecet erre még kiválóbb!)

gobe_bazsalikomos_almaecet legyriaszto2

Diófalevél tea, jó erősre főzve szintén jó riasztó.

legyriaszto1

potpourri

A szegfűszeg a legtöbb formában alkalmazható, és garantáltan elriasztja a legyeket. Össze lehet törni és rongyzsákocskába, gézbe érdemes tenni, majd kihelyezni a lakásba. Vízbe is tehetünk szegfűszeget. Citromot is teleszúrhatunk -karácsonyi módszerrel- szegfűszeggel.

Készíthetünk potpourrit (ami szárított dísznövények illatos keveréke egy dísztálban).

Ajánlatos a riasztó potpourriba tenni:  szegfűszeget, gesztenye burkot, citromhéjat, mentát, jó sok babérlevelet, bazsalikomot, citromfüvet, levendulát vagy ezekből csak párat tenni egy tálba. Ahogy elkezdenek száradni a növények csepegtethetünk a fent említett illóolajok valamelyikéből rendszeresen a potpourrinkba.

legyriaszto3Légyfogók/csapdák:

- mézes vizet töltsünk egy vékony-nyakú üvegbe

- forraljunk tejet és tegyünk bele cukrot, mézet, borsot ezt töltsük lapos tányérba

- mézes papírcsíkokat is készíthetünk vagy dupla-tapadós ragasztószalagot tehetünk karton csíkokra (ha lehet legyen sárga színű a karton)

- pálinkába tegyünk egy kevés mézet, mindezt egy nagyobb nejlon pohárba vagy “flakon” levágot tetejét visszafordítva a palackba

A Merkúr székelyföldi üzletlánc boltjainak organikus részlegein megtalálhatóak a fent említett illóolajok, párologtatók.

Képforrás: womensday.com, greenme.com.br, onfentartas.blg.com
MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
04 AUG

Padlizsánból készült ételek

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in FINOMSÁGOK

A padlizsán, avagy tojásgyümölcsöt, nálunk pedig egyszerűen csak a „vinetta” egy közkedvet népszerű zöldség, azért szeretjük a legjobban, mert nagyon finom. Ez a nagyszerű zöldségünk viszont a majonézes krémváltozaton túl számos formában elkészíthető. Változatos ételeket készíthetünk belőle, egész nyáron kapható, megfizethető, és egészséges. Mivel itt a szezonja, összegyűjtöttem néhány, egyszerűen elkészíthető, mégis különleges padlizsán receptet, amelyekkel új ízeket csalogathatunk az asztalunkra.

György Ottilia

 

Fokhagymás padlizsán krémleves pirított császárszalonnával

padlizsankremleves

Hozzávalók 4 személyre: 2 nagyobb padlizsán, 1 nagy paradicsom, 4 cikk fokhagyma, 1 fej hagyma, 1 dl tejszín, 2,5 dl zöldség alaplé (de lehet vízzel is készíteni), só, kevés olívaolaj; a tálaláshoz 10 dkg császárszalonna.

Elkészítése: A padlizsánokat egy fémlapon, közepes lángon megsütjük. Hűlni hagyjuk. Amikor kihűlt meghámozzuk a padlizsánt és kockára vágjuk. Egy edényben kevés olajat hevítünk, az apróra vágott hagymát megpároljuk benne, hozzáadjuk a padlizsánt és a maghámozott, kockára vágott paradicsomot. Felöntjük alaplével és vízzel, sózzuk, és rövid ideig főzzük. Belerakjuk a meghámozott apróra vágott fokhagymát, majd botmixerrel pürésítjük. Végül a tejszínnel dúsítjuk. Tálaláskor pirított császárszalonnát kínálunk hozzá vagy sajtos pirítóst.

 

Duplán padlizsános sertéskaraj

duplan padlzsianos serteskaraj (2)

 

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg sertéskaraj, 2 nagy darab padlizsán, 1 evőkanál mustár, 1 -1,5 dl tejszín 3 cikk fokhagyma, 1 marék friss bazsalikom, kevés lenmagolaj vagy salátaolaj, só, bors, olívaolaj.

Elkészítése: A padlizsánokat megmossuk, az egyiket egy fémlapon, közepes lángon megsütjük. Hűlni hagyjuk. Amikor kihűlt meghámozzuk és kockára vágjuk, majd botturmixal pépesítjük, mustárral ízesítjük. A húst felszeleteljük, majd befűszerezzük és egy serpenyőben, felhevített olajon mindkét oldalukat megsütjük, ezután hozzáadjuk a padlizsánkrémet, a meghámozott apróra vágott fokhagymát, hozzáöntjük a tejszínt és összeforraljuk. Utánasózunk és apróra vágott bazsalikommal ízesítjük a mártást. A másik padlizsánt felszeleteljük, megsózzuk, kinyomkodjuk a levét és grillen megsütjük. Tálaláskor meglocsoljuk a grillezett padlizsánt lenmagolajjal.

Olasz-sajtos padlizsán

olasz sajtos padlizsan

Hozzávalók: 3 darab padlizsán, 50 dkg paradicsom, 1 fej hagyma, só, bors, parmezán sajt, a panírozáshoz: liszt-tojás-zsemlemorzsa, olaj a sütéshez.

Elkészítése: A padlizsánt megmossuk, és vékony szeletekre vágjuk, majd lesózzuk. Papírtörlőre rakjuk, hogy a felesleges nedvességet felszívja. A szószhoz a hagymát apró kockára vágjuk és a paradicsommal összefőzzük. Addig főzzük, amíg jól besűrűsödik, sózzuk és borsozzuk. A padlizsánszeleteket bepanírozzuk, liszt-felvert tojás és majd zsemlemorzsába, forró olajba kisütjük és papírtörlőre rakjuk, hogy a felesleges olajat leitassuk róla. Egy tálba rétegezzük a padlizsánt, a paradicsomszószt és a parmezánt.

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn

Rólunk

merkur logo
Szinte nincs rá szó a szavak végtelenségére …lehet íze, mélysége játéka az értelem elemével összeszőtt szavaknak. Ami nem tárul fel az ítéletnél leragadók számára. Ma is tudja ezt Mercurius, a szavak Istene, aki tovább él minden merkúri emberben. Ezért elengedhetetlen, hogy a „Merkúrnak” blogja legyen, amit olyan emberek írnak és olvasnak, akik mernek És-sel mondatot kezdeni!

Kapcsolat