Archive for február, 2015

27 FEB

Mi az a GMO?

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Öngól az emberiségnek!

GMO=Genetikailag Módosított Organizmus (Genetically Modified Organism)

GMO

Még a madarak is tudják!

Az Amerikai Egyesült Államokban már teljesen természetes a természetellenes. Ők már közel húsz éve eszik-isszák a genetikailag manipulált növényeket, élelmiszereket. Ránk, európaiakra, egy ideig védelmet jelentett az Unió szabályozása, ami nem engedte be Európába a génmódosított “finomságokat”. Csakhogy ez nem tetszett az amerikaiknak, és ezt ki is nyilvánították, nem restelletek beperelni egy kontinenst a Kereskedelmi Világszervezetnél. A vád a szabad áru, piac és kereskedelem akadályozása volt. Ezzel elérték, hogy az EU visszavonja a szabályozást. Úgyhogy a génmódosított élelmiszertől minket csakis a saját tudatosságunk véd meg:

organikus Merkur

Mit eszel, mit veszel, hol veszed?

Az honnan származik, miből és hogyan készült?

Elsősorban a kukorica, szója, repce, rizs azok az élelmiszerek, amelyek szennyezettek lehetnek GMO-val. Ez kötelezően fel kell legyen tüntetve a csomagoláson. Kivétel az olyan állati eredetű élelmiszerek, amelyeknél az állatot génmódosított takarmánnyal táplálták. Ez lehet hús, tojás, tej és bármilyen tejtermék. Ezek Székelyföldön elsősorban a “külföldről” érkező élelmiszerekre vonatkoznak. Az importált takarmány és a különböző tápok többsége javarészt genetikailag módosított.  Az említett élelmiszereknél a NON GMO jelzéssel ellátott termékeket érdemes választani az import termékek közül.

Képforrás: secretsofthefed.com
MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
23 FEB

Tippek a boldogsághoz

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Pár különbség a panaszkodó és a mosolygó ember között

happy

Nem rágódnak

A boldog emberek a múlton nevetni tudnak, ha jó élmény volt azért, ha balgák voltak, azért.

Keresik az optimista emberek társaságát

Átveszik könnyedén mások érzéseit, de főként a mosolygós emberekre figyelnek. Ellenben ha szomorú emberrel találkoznak, rövid kifejezett együttérzés után hálát éreznek saját jólétükért, és ez is csak fokozza boldogságukat.

       Pozitív környezetben élnek és dolgoznak

Ahol megvan a saját autoritásuk, képességeik szerint cselekedhetnek, és a kapcsolataik  ezt igénylik és támogatják.

 Tudnak a pénzzel bánni

A boldog emberek nem tárgyakra, hanem élményekre költenek!

Boldogsag_blog

Pár –tanulmányokkal igazolt — praktika a boldogságért

Légy hálás!

A tanulmányban leveleket írattak a résztvevőkkel olyan emberek számára, akiknek valamit köszönhetnek. A leveleket el sem kellett küldeniük, anélkül is hatásosnak bizonyultak.

Légy optimista!

A jövőre érdemes a legjobb elképzeléseinket kivetíteni az esetleges félelmek helyett, hiszen mindkettőre ugyanannyi esély van, csak más az eredménye.

Kövesd figyelemmel, ami jó történik veled!

Hetente legalább három jót érdemes összegyűjteni azok közül, amik veled történtek azon a héten.

 Használd az erősségeidet, képességeidet!

A legapróbb dolgokban és helyzetekben is kezdd el használni az adottságaidat. Ha teheted, fejleszd!

Tégy jót, segíts másokon!

A másokon való segítéssel saját magunkon segítünk a legtöbbet.

Képforrás: lesserevillife.com, happifyblog.file.wp.com Infóforrás: happyplanetindex.com, hazipatika.com
MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
19 FEB

A húsfogyasztás után hagyott nyomok

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

A hús előállítása a legmegterhelőbb a bolygónkra nézve

ökológiai lábnyom4

Az ökológiai lábnyom egy mérőszám arra nézve, hogy mi a valós ára életmódunknak! Összefüggéseiben tartalmazza az étkezési, vásárlási, utazási, szórakozási szokásaink következményeit. Ezért ki lehet számolni saját életmódunk ökológiai lábnyomát, és mindazét, ami emberi felhasználásra kerül.

Ökológiai lábnyomunk méretét megdöbbentően befolyásolják az étkezési szokásaink, ezek közül is a húsfogyasztásunk mértéke. Ha ugyanis nem sorolhatjuk magunkat a húsfogyasztók közé, az oly mértékben csökkenti a környezetkárosító hatásunkat a bolygónkra nézve, mintha nem használnák üzemanyaggal működő járműveket.

Ökológiai lábnyom számítás: http://www.glia.hu/okolabnyom/

Szürkemarha2Az élelmiszerek közül a húsnak van a legnagyobb ökológiai lábnyoma. Vagyis az állatok takarmányszükségletétől kezdve, a tenyésztésükön, feldolgozásukon, hűtésükön és szállításukon át a tányérunkig eljutó folyamatban, a húsfogyasztás minősül a legkárosabb következményekkel előállítható élelemnek.

Természetesen itt hangsúlyozni kell, hogy ez elsősorban az iparilag előállított húsfogyasztásra érvényes. Ha a hús fogyasztásánál saját biónak minősülő hízónkat, baromfinkat fogyasztjuk, vagy helyi termelőtől, helyi termékként vásároljuk, akkor máris kiüthetjük az olyan környezetkárosító tényezőket, mint a szállítás és a teljesen gépesített tenyésztés és feldolgozás, vagy a hosszú folyamatú hűtés. Ezek mind-mind hatalmas szén-dioxid kibocsátással és energiafelhasználással járnak. Nem beszélve az egészségünkre gyakorolt hatásokról.

Székelyföldön még számos kisgazdaság működik, melyeknek gazdái kiváló minőségű húst képesek előállítani. Számos helyi húsüzlet és kisebb húsfeldolgozó képes “környezetbarát és egészségbarát” húst előállítani. Ha már így is, úgy is  húst fogyasztunk, akkor érdemes tudatosan megválasztanunk, hogy honnan származik a hús, ami a tányérunkra kerül. Az esetlegesen magasabb költségek mindenképp megtérülnek.

Amennyiben tehetjük, mérsékeljük a húsfogyasztásunkat, és fedezzünk fel új ízeket és tápláló élelemforrásokat. A mértéktartó húsfogyasztás hozzájárul a szívünk és érrendszerünk egészségéhez. A most következő böjtben erre kiváló lehetőség nyílik.

Képforrás: saccer-ptipti.blogspot.com
MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
16 FEB

A kenyér legendája

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

 A Merkúr székelyföldi üzletlánc helyi termelői heteinek főszereplője ezen a héten a

HARMOPAN! 

Szorolap belso oldalai

 A HARMOPAN RT. több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a minőségi lisztek és péktermékek gyártásában és forgalmazásában. Termékeik természetes alapanyagokból, adalékanyagok nélkül készülnek.  Jelenlegi, 180 terméket számláló termékskálájuk a vásárlók igényeinek megfelelően bővül.h2 Megyeszerte ismert üzlethálózatukat a Csíkszeredában működő pékségek és süteményrészleg, valamint a Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Gyergyószentmiklóson  és Maroshévízen működő pékségek látják el friss áruval.  Hargita megyében nagybani lerakatokkal is rendelkeznek. Emellett a vállalat Csíkszeredában búza- és kukoricamalmot, Fenyéden rozs- és búzamalmot üzemeltet, melyek termékeit országszerte értékesítik. Az elmúlt évtizedben lezajlott változások a multinacionális üzletláncok megjelenése által a Székelyföld lakossága számára is elérhetővé tették az olcsó,  vonzó csomagolásba rejtett, azonban nem minden esetben egészséges élelmiszereket.

Ma azonban már sok vásárló tudatosan keresi az ismert származású, egészséges termékeket. Egyre többen térnek vissza a hagyományos és természetes ízekhez, egyre több család asztalán jelenik meg a házikenyér, házitej-vaj, a falusi zöldség és gyümölcs.

h4 h3 h2 H1

  Székelyföld legnagyobb pék- és malomipari cége,  a Harmopan is joggal nevezheti termékeit helyinek, mivel az alapanyagokat –beleértve a búzát és a rozst is- helyi termelőktől vásárolják (keresztúri tejtermék, alcsíki pityóka, gyergyói tojás, udvarhelyi méz), a lisztet maguk állítják elő, ezáltal garantálva termékeik minőségét, házikenyereik ma is manufaktúrákban, a hagyományos kovászos módszerrel, főtt krumplival, 8 órás kelesztéssel, kézzel megformázva készülnek.  Emellett a vállalat közel 400 embernek biztosít munkahelyet.

         A Harmopan fő hitvallása, hogy a helyi vállalkozások termékeit választva segíti a közösség erősödését, a helyi munkatársak foglalkoztatásával pedig a Székelyföldön maradást és a megélhetést támogatja.

A kiemelt heti ajánlatban most a minőségi búza finomliszt 2. 09 lej és a puliszkaliszt csak 2. 49 lejbe kerül.

Helyi termelők, helyi finomságok, helyi emberek.

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
15 FEB

Házi kedvenceink felügyelete

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Párzási időszak

Februárban és márciusban elkezdődik a házi kedvencek tüzelési időszaka. Erre az időre érdemes fokozottabb figyelmet fordítani állatainkra. Ha ügyelünk a kutyák és macskák ivarzási időszakában arra, hogy semmiképp se kóborolhassanak el, akkor hozzájárulunk:Cica

a kóborállatok csökkentéséhez, a kutyák és macskák túlszaporodási problémájának megoldásához, amivel az állatvédők és állatmenhelyek komolyan küzdenek.

Az ivarzási időben valóban nem könnyű az ösztönállatok visszatartása , de megfelelően elzárva vagy jó minőségű felszereléssel megkötve ez megakadályozható.

Keresse a Merkúr székelyföldi üzletlánc megújult házikedvenc részlegeit (pet shop), ahol most a több kategóriás tápok, állateledelek, jutalomfalatok mellett hámok, pórázok, nyakörvek és játékok is beszerezhetőek.

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
11 FEB

A velem elem

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

A SZER eleme

A világ egyik leggazdagabb nyelve – a magyar -, azt mondja az emberi élet legcsodálatosabb állapotára, hogy SZER-elem. Nyelvünk evidensen elárulja, hogy a szerelem egy elemi erő. Abban, hogy hatalmas erő, senki nem kételkedik, aki egyszer már megtapasztalta. A kérdések az elemi részével kapcsolatosan merülhetnek fel. Sokan állítják, hogy a négy elem a tűz, víz, föld, levegő után az ötödik elem maga a szer elem. Vagy az öt elem a tűz, víz, föld, levegő és fa után a hatodik. Nézzük hát:

DSC_0088

A víz elem minőségéhez sorolhatjuk az érzelmeket, a lelkiséget, a meghatódottságot. A tűz elemhez a lángolást, a rajongást, az energiától kicsattanó jókedvet. A föld eleméhez kapcsolható az érintés, a kézzelfoghatóság, a testi vágyak. A levegőhöz a gondolkodás, a megértés. A fa eleméhez tartozik a földön és égben levés egyszerre, és az ég felé törekvés igénye, a szárnyalás. 

2015.02.05_Balint_Nap_poszter_A0_mintaHa ezeket a tulajdonságokat és késztetéseket jól megnézzük, akkor világosan kitűnik, hogy ezek a szerelem érzésében mind-mind benne vannak. Így kiderül, hogy a szerelem nem az ötödik elem, hanem az elemek összessége, egy gyűjtő elem. Mert ha szerelmesek vagyunk, akkor érzelmesek vagyunk, fontossá válik a lelkiség, vagyis benne van a víz. Lángolunk, lobogunk, irulunk-pirulunk tehát benne van a tűz is. Fontossá válik a testiség, az érintés, a birtoklás így találjuk meg a föld elemét. Az értelmünket, a gondolatiságunkat kitölti a szerelmünk tárgya, folyton rajta jár az eszünk, és maximális figyelemmel adatokat gyűjtünk arról, hogy mit szeret, mit nem szeret, benne van a levegő eleme is. A földön járunk, mégis lelkünk magas rezgései által úgy érezzük, hogy a föld felett lépkedünk pár méterrel, éppen ezért a fa eleme is része a SZER elemének.

Az elemek teljessége ez. Amit így is érzünk, hiszen a felmérésekben szereplő vallomások szerint, az emberek többsége életük szerelmes időszakában érzett olyan elégedettséget, teljességet, amiből semmi sem hiányzott.

Forrás: Paksi Zoltán tanításai
MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
10 FEB

A tudatos vásárló 12 pontja

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

1. A pénzeddel szavazol! Fotó Dénes Botond - FotoMaraton

A vásárlás a Te döntésed. Eldöntheted, mit és kit támogatsz, mit nem. Nem kell támogatnod a környezetszennyezést, vegyszerezést, gyermekmunkát, a buta, káros és felesleges dolgok tömeges gyártását.

2. A szemét a legdrágább!

A szemét értelmetlen pénzkidobás Neked, és terhelés a környezetnek: mindig gondold végig, mennyit dobsz majd ki abból, amit megveszel.

3. Cetli

Vásárlás előtt írd össze, mire van szükséged. A nagy üzletek profi módszerekkel csábítanak felesleges pénzköltésre. Ne hagyatkozz ‘polctrükkökre’.

4. Helyben

A nagy bevásárlóközpontok helyett vásárolj piacon, vagy helyi boltban. Kutasd fel a jó helyeket.

5. Mennyi műanyagot viszel haza?

Vigyél magaddal táskát, szatyrot, ne fogadj el zacskót mindenhol. Válaszd az egyszerűen csomagolt árukat. Keresd a visszaváltható, illetve újrahasznosított csomagolást.

6. Keresd az eredetit!Fotó Márton András - FotoMaraton

Ne dőlj be a szép külsőnek és a vicces dumának: kerüld a nem természetes alapanyagból, vegyszerek segítségével, gyárilag előállított ételeket.

7. Olvasd el a címkéket!

Az élelmiszerek és kozmetikumok rengeteg káros (és felesleges) anyagot tartalmazhatnak. Ne kezeld magad vegyszerrel, se kívülről, se belülről, ha vegyszer nélkülit is kaphatsz.

8. Erőszakmentes szépség

Válassz olyan kozmetikumokat, amelyeket állatkínzás nélkül tesztelnek, illetve nem tartalmaznak állati eredetű anyagokat.

9. Tartós használat!

Kerüld az eldobható dolgokat, ezek tömeges előállítása és kidobása energiapazarlással és környezetszennyezéssel jár.

Fotó Phleps Dani - FotoMaraton

10. Frisset

Friss, hazai idényzöldséget és -gyümölcsöt vegyél az üvegházi, több tízezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk helyett.

11. Helyi termékeket vegyél

Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat. Így a helyi környezetedet támogathatod, valamint kevésbé járulsz hozzá a szállítással járó környezetterheléshez.

12. Nem mindegy!

Ha nincs is tökéletes termék, keresheted mindig a jobbat. Legyél tudatos: járj utána, hogy ki állítja elő, mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül?

(A tudatosvasarlo.hu összeállítása)
MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
08 FEB

Farsang fánkos álarcaink

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Az időszak, amikor őszintén alakoskodhatunk

A jó jelmezben annak érzed magad, akit el kell játszanod. (John Boyn)

SzK_6950

fotó: Szabó Károly

A farsang érdekes ünneppé alakult az idők során. Valamikor  álarcot azért öltöttek fel magukra – farsang okán – az emberek, mert hittek a szellemvilágban és el akarták riasztani a tél hidegét. Ma többnyire babonaságnak tartjuk a szellemieket. Ezért, maradt csak az álarc. Okafogyottá vált a télűzés vagy egyéb szellemeskedés. Mivel az emberben ősi vágyként munkál az álarc mögé bújás vagy a valaki mássá válás igénye, ezért a szellemek bagatellizálása után is maradt igény az alakoskodásra. Eléggé elevenen őrződik évről-évre a valamikori ünnepséges jó hangulata, az valahogy semmit sem vesztett vígságából. A mókás jókedv a tavasz reményét őrizte meg és adja át minden évben ennek üzenetét: mindig lesz tavasz! A megújulás minden évben eljön. 

Merkúr, a székelyföldi üzletlánc a farsangi jókedvhez minőségi fánk alapanyagokat kínál, mókásan alacsony áron. Ajánlatában a legfinomabb pánkó receptje is szerepel, annak minden titkos fogásával.

farsang1

 

Mi a legfinomabb pánkó titka?

MINŐSÉGI HOZZÁVALÓK + EGYSZERŰ RECEPT

Hozzávalók:

1 kg Gyermelyi fehér finomliszt

2 egész gyergyói tojás, 2 gyergyói tojás sárgája

1 kis kocka friss élesztő

10 dkg cukor

1,5 dl langyos tej

10 dkg olvasztott Elan vaj

1 csipet só

Koronás porcukor a tetejére

Góbé áfonyalekvár melléjefarsang2

Kunsági Éden étolaj a sütéshez

Elkészítés:

  1. A langyos tejbe belemorzsoljuk az élesztőt egy kis cukorral és védett, meleg helyen hagyjuk felfutni.
  2. A lisztet kiöntjük egy edénybe, ráöntjük az élesztős tejet, az olvasztott vajat és a tojások sárgáját. Egy fakanállal összekeverjük, majd simára gyúrjuk. Meleg helyen duplájára kelesztjük.
  3. Ha a tészta kellőképpen megkelt, ujjnyi vastagságúra nyújtjuk és kiszaggatjuk a pánkókat. 10-15 percen át ismét kelni hagyjuk.
  4. Forró olajban úsztatva mindkét oldalát aranybarnára sütjük.
  5. Porcukorral meghintve, Góbé áfonyalekvárral tálaljuk.

Hogy a farsang illata az egész családot magával ragadja!

Merkúr, mert az élet érték!

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
03 FEB

Helyi termelők hete

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Ezen a héten a Merkúr és Szuper üzletekben a Gordon tejfeldolgozót ismerhetjük meg közelebbről:

02.03.2015_heti_helyi_blog_illustracio20 évvel ezelőtt a Gordon Prod Kft.-t alapító családok kézzel gyúrták sajttá a környék gazdái által biztosított napi 500 liter tejet egy bogárfalvi családi házban. Ma az üzem napi kapacitása 70 ezer liter, 200 alkalmazottat foglalkoztatnak, a termékskála 65-re rúg (140 féle kiszerelésben). A Gordon Prod termékei országszerte keresettek, 2010-től az uniós piacra is szállítanak. A dinamikus fejlődés titka a megtermelt nyereség fejlesztésekbe történő visszafordítása. A Szentlélek határában létrehozott új tejfeldolgozó és a két saját farm termékskála- és termelésnövekedést, modern technológia és élelmiszerbiztonsági rendszer bevezetését eredményezte. A piacon való stabil jelenlétük a széles termékskálának, a kitűnő minőségnek, a megbízható és a pontos kiszolgálásnak köszönhető.A3 stopper facebookra

 A tulajdonosok vallják, hogy  a helyi tej jellegzetes íze semmivel sem pótolható. Legnagyobb büszkeségük, hogy a környék gazdáitól fölvásárolt tejből olyan termékeket állítanak elő, amelyek helytállnak úgy a hazai, mint a nemzetközi piacon. Felkarolják és segítik a környékbeli tejtermelő gazdákat. Sikerült ránevelniük őket arra, hogy a higiénia javításával standard minőségű tejet adjanak át. Főleg a Nyikó-, Homoród-, Küküllőmenti falvakból, de Szentegyháza környékéről, a Csíki medencéből, Maros és Szeben megye településeiről is érkezik hozzájuk tej.

A Gordon termékek közül ezen a héten igencsak jó árban van a:

-         a vödrös kiszerelésű 15 % tejföl

-         a 20 dekás Gordon Rucar szendvicssajt

-        a tömlős Gordon tejfölös sajtkrém

Fogyassza bizalommal!

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn

Rólunk

merkur logo
Szinte nincs rá szó a szavak végtelenségére …lehet íze, mélysége játéka az értelem elemével összeszőtt szavaknak. Ami nem tárul fel az ítéletnél leragadók számára. Ma is tudja ezt Mercurius, a szavak Istene, aki tovább él minden merkúri emberben. Ezért elengedhetetlen, hogy a „Merkúrnak” blogja legyen, amit olyan emberek írnak és olvasnak, akik mernek És-sel mondatot kezdeni!

Kapcsolat