Archive for április, 2015

30 APR

Majális morzsázó a Budváron

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Budvár-Csicser tanösvényavató Budvar_Csicser_4

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhelyi Osztálya május 2-án, szombaton tanösvény avatóra hívja az udvarhelyi túrázókat. A tanösvény kiépítése és felújítása elsősorban az udvarhelyi EKE önkéntes munkájának és a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány pályázatának köszönhető. A kiépített turistaút a város polgárainak és a Székelyudvarhelyre látogató turistáknak egyaránt lehetőséget biztosít arra, hogy megismerkedjenek a Székelyudvarhely felett emelkedő Budvár és Csicser rejtett természeti szépségeivel, növény és állatvilágával, valamint a hozzájuk fűződő mondákkal.

A tanösvény ünnepélyes átadására szombaton, május 2-án 10 órakor kerül sor!

Kellemes egynapos program a természetben

Budvar_Csicser_4

 

A szervezők minden érdeklődőt szívesen látnak a tanösvény avatójára. Egy rövid tájismertető  után végigvezetik a természetjárókat az újonnan kiépített ösvényen, majd sor kerül a Budvár és a Csicser megmászására is. A tervezett túra és avató  5-6 órát vesz igénybe. Közös indulás és találkozóhely a Lejtő utca felső végében, a gyümölcsös szélén, ahol a Budvár-Csicser tanösvény I. ismertető táblája van elhelyezve. Különösebb felszerelésre nincs szükség, de ajánlott kényelmes, terepjáró lábbelivel menni. Természetesen jó, ha van a hátizsákban némi enni-inni való, és a bizonytalan időjárásra való tekintettel esőköpeny is.

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
29 APR

Majálisra készülve

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

image descriptionLassan kétszáz éve annak, hogy vért kellett ontani az optimális munkaidőért. A nyolc óra munka, nyolc óra pihenés valamikor kiváltságnak számított. A sok munkajogi és munkavédelmi törvény kiharcolása után soha nem tapasztalt hajsza, pörgés és leterheltség uralkodik a mai századunk emberén. Ez már saját indokok miatti, ez már szabadon választott, így nem akar senki vért ontani azért, mert valaki mondjuk egy új autóért úgy dönt, hogy betegre dolgozza magát. Lényegében csak a motiváció változott, de a szabad akarat látszata harc helyett békét teremt.

Minden május elsején tartott munkaszüneti nappal őrizzük az “emberi munkaidő” harcosainak emlékét.  

A Merkúr székelyföldi üzletlánc májusi kínálata:

1 2

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
28 APR

Döntse el, hogy mit támogat!

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Aktuális Ön Dönt projektek

1. Elek Apó Unokái Egyesület

A Benedek Elek Pedagógiai Líceum elemi osztályai step by step alternatív módszerrel működnek, amely megkívánja a modern multimédiás eszközök használatát. A módszer hatékonyságát segítik az általunk megpályázott eszközök: színes lézernyomtató, fényképezőgép és számítógép. A gyerekek motivációját, tanuláshoz való viszonyulását nagymértékben befolyásolják, általuk a szülők is betekintést nyerhetnek a gyerekek mindennapi iskolai életébe. Köszönjük, hogy szavazatával hozzájárul pályázatunk sikeréhez.

Eszköz és anyagbeszerzés: színes lézernyomtató, fényképezőgép, számítógép

Igényelt összeg: 3.960 ron

szavazatok szka_kozossegi_kartya_001_or

2. Tehetség és Szorgalom Alapítvány

Alternatív módszerek használata az oktató-nevelői munkában a hagyományos oktatási módszerek és eszközök mellett. Mindezt megvalósíthatjuk, ha rendelkezünk megfelelő audio-vizuális eszközökkel. Akkor lenne hatékonyabb a mindennapi oktatás, ha megfelelő mobilis számítógéppel meg hangfallal rendelkezne a 0-4 osztály közössége, ami feltétele lenne a már meglévő projektor használatának. A projektor lassan létfontosságú lesz, mert megjelentek a piacon a digitális tankönyvek.

Eszköz és anyagbeszerzés: laptop, hangfal

Igényelt összeg: 2.970 ron

3. Kaszaj Kulturális Egyesületon dont

Népzenei hagyományaink megismerése, elsajátítása és gyakorlása minden másnál jobban szolgálja az újabb nemzedékek közösséggé szervezését, anyanyelvi képességeiket és nyitottságukat a saját, illetve más nemzetiségek kultúrája felé. A ma élő táncház élménye mozgásba lendítette a saját gyökereik iránt érdeklődő városi fiatalok fantáziáját, amikor az addig alig ismert dallamok érzelmekkel töltődtek. Egyesületünk rendezvényei nevelő szerepet töltenek be, ráadásul ezek a fiatalok úgy sajátíthatják el az identitásunkat meghatározó népi kultúra elemeit, alapjait, hogy annak minden pillanata élmény számunkra, így ismerkednek népünk szellemi, tárgyi értékeivel. Székelyudvarhely magyar nyelvű művelődési életéhez egyesületünk a legjobb minőségi munkával járult hozzá.

Eszköz és anyagbeszerzés: vonós hangszerek (nagybőgő, hegedű)

Igényelt összeg: 3.200 ron

4. Cserkészpajtás Egyesület

A Cserkészpajtás Egyesület célja kiegészíteni a család, az iskola, az egyház, a társadalom fiatalokra gyakorolt nevelő hatását annak érdekében, hogy a társadalmat olyan életrevaló, magabiztos, elkötelezett és egészséges polgárok alkossák, akiknek fontos, hogy önmaguk folyamatos nevelése által a társadalom hasznára legyenek, és egyben Isten felé növekedjenek. Szavazatával Ön is hozzájárulhat közel 90 gyerek tábori eledelének előállításához. A Z. Sebess József cserkészcsapat hosszú évek óta gondozza és magáénak érzi az ifjúság testi és lelki nevelését! Kérjük, támogassa csapatunkat!

Eszköz és anyagbeszerzés: konyhasátor, konyhai felszerelések, távbeszélő

Igényelt összeg: 3.334 ron

5. Kerekerdő Waldorf Egyesület

Waldorf óvodát, majd iskolát szeretnénk indítani Udvarhelyen. A nevelést nem lehet elég korán kezdeni, ezért kismamáknak, illetve 0-3 éves gyerekeknek és anyukáiknak fogunk kreatív, játékos foglalkozásokat tartani.

Eszköz és anyagbeszerzés: alapanyagok a gyerekek tevékenységeihez

Igényelt összeg: 3.792 ron

DSC02786xx DSC02779xx

6. Prizma Egyesület – Nagyító

Ha te is egyike vagy az 1008 diáknak, aki részt vett már nagyítós hétvégén, vagy szülőként megtapasztaltad kamasz csemetéden a változást, akkor szavazz ránk. Könnyítsd meg a munkánkat azzal, hogy ránk szavazol, mi pedig egy multifunkcionális nyomtatóhoz jutunk, ami elengedhetetlen a hétvégék előkészítéséhez. Ha semmit sem tudsz a Nagyítóról, akkor keress ránk a Facebookon vagy a nagyito.hu weboldalon, megéri.

Eszköz és anyagbeszerzés: multifunkcionális nyomtató

Igényelt összeg: 764 ron

7. Kékiringó Alapítvány

„Vigyázzunk, hogy ki ne haljanak az éneklő népek, a mítoszalkotó népek, a képíró asszonyok és faragó emberek, mert az ember hal ki velük” (Juhász Ferenc). Alapítványunk és az azonos nevű tánccsoport önerőből próbálja megvalósítani programjait, rendezvényeit, igyekszik elvinni vidékünk hírét, hagyományait a nagyvilágba. Nem áll mögöttünk intézmény, város, csak vezetőnk és a szülői közösség. Ezért minden kicsi támogatásnak nagyon örülünk és hálásan köszönjük.

Eszköz és anyagbeszerzés: laptop, multifunkcionális nyomtató

Igényelt összeg: 4.000 ron

8. Orbán Alapítvány

Az Orbán Alapítvány keretén belül működő Rehabilitációs és Fejlesztő Központ és Bice-Bóca Iskola a foglalkozásaik pozitív minőségi változását is szem előtt tartja. A táblagépek és az oktatóprogramok új lehetőségeket teremtenek a halmozottan sérült gyerekek fejlesztésében, mint didaktikai eszközök. Fejleszthető vele: a finommotorika, figyelem, észlelés, emlékezet, alak-háttér, sorrendiség, ok-okozat kapcsolata, beszédmotorika, kommunikáció, vizuo-motoros koordináció. A zeneterápia eszköztárát is bővíthetjük vele, illetve a szabadidős tevékenységek aktív eszköze lehet. Mindezek segítik a felfedezést és a fejlődést, az életminőség javulását.

Eszköz és anyagbeszerzés: táblagépek, oktatóprogramok

Igényelt összeg: 3.985 ron

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
22 APR

A zöld pázsit kincsei a konyhában

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

“Földanya” földnapi ajándékai

A későn érkező tavasz hirtelen jelent meg Székelyföldön, és egyszerre zöldelltek, virágoztak ki a rétek, a fák. A figyelmes szem azonban számos ehető n31övényt, gyógynövényt is felfedez a  kirobbanóan zöld réteken, erdőkben.

Csalán

Gyakori, igénytelen, ezért változatos helyeken megtalálható gyomnövényünk a csalán, vagy székelyesen csihány, melynek legismertebb tulajdonsága az, hogy a csalánszőrhöz hozzáérve égető érzést, hólyagokat okoz. De ha vigyázva, kesztyűben szedjük le, akkor fény derülhet számos jó tulajdonságára. Figyeljünk oda arra, hogy a forgalmas, poros útvonalaktól távol szedjünk csalánt, hisz magába zárja a környezetéből érkező port és benzingőzt.

Számos vitamint, kalciumot, káliumot, vasat tartalmaz. A tavaszi tisztítókúrák alapja lehet, hisz vértisztító hatása van, feloldja az anyagcseréből származó salakanyagokat.  A szólásnak, amit akkor mondunk, ha megcsíp a csalán („öregkorodra nem leszel reumás” ) van alapja: alkalmazzák ízületi gyulladások, köszvény, reuma kezelésére. A régi módszert, vagyis, hogy a csalánnal megcsapkodják a fájdalmas végtagokat, érdemes alkalmazni ma is. Forrázással készítsünk gyógyteát a leveléből, és akár tavaszi tisztítókúrára, akár célzottan  használhatjuk. A csalántea használható vese- vagy hólyaghomok kihajtására, vízhajtásra, lázcsillapításra, székrekedésre, az emésztés javítására. Kevésbé ismert, hogy kiváló főzelék készíthető belőle. Ha megpároljuk és összevágjuk, már nem csíp, úgyhogy bátran készítsünk csalánfőzeléket spenótfőzelék helyett, de más ételekben is helyettesíthetjük a spenótot a csihánnyal.

A papsaláta  

papsalataErdeink népszerű, jól ismert tavaszi növénye, melyet azonban könnyű összetéveszteni a mérgező mocsári gólyahírrel.  Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, szedjük szárazabb részeken a papsalátát, ahol a mocsári gólyahír már nem él meg. A leveleit virágzás előtt gyűjtsük be, vigyázva arra, hogy ne tépjük ki a növényeket gyökerestől. Ha vigyázva szedjük a következő évben is papsalátával teli fogjuk találni a lelőhelyet. Leveleinek magas a C-vitamin tartalma, ezért bátran használjuk a papsalátát tavaszi salátáink gazdagításához, de akár salátalevest is főzhetünk belőle.  A népi gyógyászatban méregtelenítésre, krónikus köhögés gyógyítására használják.

Sóska

A sóska a tavaszi immunerősítő növények között előkelő helyet foglal el. Ásványi sókat, vasat, magnéziumot, káliumot, antioxidánsokat tartalmaz, de C-vitamin tartalma is magas. A mezei sóska szinte mindenhol megtalálható, hegyi réteken, nem művelt területeken, mocsaras, vizes területeken egyaránt. Márciustól őszig gyűjthetjük, de ilyenkor áprilisban, virágzás előtt szedve a legfinomabb. A sóska a spenóthoz hasonlóan sokoldalú alapanyag, készülhet belőle saláta, főzelék, mártás, tea vagy limonádé is. Ha sóskát készítünk, ne használjunk vas- és alumínium edényeket, mert a sóskában lévő oxálsav miatt fémes ízű lesz az étel.  Fémes, savanykás íze miatt használjunk kevesebbet belőle az adott ételben. Azért is fontos odafigyelni, hogy mennyit eszünk belőle, mert nagy mennyiségben fogyasztva enyhe mérgezést okozhat.  Ha túl nagy mennyiséget gyűjtöttünk, akkor érdemes eltenni belőle, így télen is élvezhetjük jótékony hatásait.20130617-soska12

Mezei sóska eltevése: Mossuk meg a leveleket, majd miután megsóztuk, kevés olajon pároljuk meg. Amikor már csak kevés leve van, hagyjuk lehűlni, majd pépesítsük.  A megszokott módon dunsztolhatjuk vagy zacskóba téve a mélyhűtőbe tehetjük.

Medvehagyma

A medvehagyma egyre népszerűbb lesz Székelyföldön is.  Hasonlóan a papsalátához, a lelőhelyeken tömegesen található meg. Már látszanak a káros hatásai népszerűségének, ezért védett növénnyé nyilvánították több országban, és nálunk sem engedélyezett mindenhol a gyűjtése. A gyöngyvirággal könnyen összetéveszthető, de a jellegzetes fokhagymaillata segíti a megkülönböztetést. Saját használatra nyugodtan gyűjthetünk belőle, ha vigyázva szedjük, nem tépjük ki gyökerestől, és egyszerre nem gyűjtünk nagy mennyiséget. A medvehagyma fokozza az étvágyat, gyorsítja az emésztést, friss levelei tisztítják a vesét, de a medvehagymát borogatásként használva bőrpanaszok kezelésére is alkalmas. Gyakorlatilag ugyanúgy használhatjuk, mint a fokhagymát: kenyérre szórva, ételekbe fűszerként, de más növényekkel, például csalánnal keverve főzeléket is készíthetünk belőle.

20130510-soskas-limonade

Gyermekláncfű

A pongyola pitypangot vagy gyermekláncfűt senkinek sem kell bemutatni. Tavasszal a gyermekláncfű virágától sárgállanak a rétek, szántók és az út menti zöld területek.  A gyerekek kedvenc játéka, de Székelyföldön ritka, hogy gyógynövényként használnánk. Pedig érdemes lenne.

Az egész növény gyógyhatással bír, de figyeljünk oda arra, hogy virágzás előtt gyűjtsük a levelét, virágzás alatt a szárát, és ősszel vagy tavasszal a gyökerét. Nagyon fontos,  hogy mivel nagyon elterjedt növény, álljunk ellen a kísértésnek, és ne szedjük le forgalmas helyekről, ahol magas a levegő szennyezettsége. A gyökere segíti az emésztést, erősíti a májműködést, használják májgyulladás, sárgaság esetén , levele pedig vízhajtó hatású. A friss szárakat elrágcsálva tapasztalhatjuk jótékony hatását a máj és epe működésére, de vértisztító hatása is ismert. Készíthetünk belőle teát, vagy használhatjuk salátákba is. Székelyföld egyes vidékein a gyermekláncfűből házilag mézet készítenek.

Képforrás: pixshark.com, origo.hu, balintgazda.hu

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
20 APR

A hagyomány új íze: Petry

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

1879-es eredeti receptek alapján készítettPetry_web_hagyomanyos

EGÉSZSÉGES HENTESTERMÉKEK 

A Petry család hentestermék hagyományában a hús származása mindig megbízható, az ízesítést adalékanyagok helyett fűszermesterek végzik, és a termékek különlegességét dédnagyapák receptjei őrzik.

Ismerjük meg sajátos, helyi ízvilágunk e heti történetét a Merkúr székelyföldi üzletlánccal!

  A Petry számára fontos a hagyomány ápolása és a minőség, amit mindenáron továbbadnak és fenntartanak. A 1700-as években, a céhek idején jegyzik a Petry család első mészárosmesterét, akinek egyik leszármazottja, Petry Zsigmond továbbviszi a szakmát, és 1879-ben modern és egyben hagyományteremtő szalámi- és hentesáruüzemet alapít Marosvásárhelyen. Hitvallása, hogy jó minőségű, egészséges húst és hentesárut csak a manufakturális módszerek megtartása mellett lehet előállítani. Meggyőződése, hogy a jó hús- és hentesáru az egészséges étkek alapja, a vásárlók bizalmának és hűségének záloga.

Tradicionális termékek…Petry_web_01

A világ hosszú évek óta „egészségválságban” szenved. Képtelenség ellenőrzés alatt tartani, hogy mi kerül a szervezetünkbe. A Petry 130 éve képes minőséget garantálni a vásárlóinak! Évtizedek óta élvezik vevőkörük bizalmát termékeik iránt, és ezt a bizalmat szeretnék továbbépíteni. Üzemük fejlődésével egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy kizárólag ellenőrzött, hazai forrásból származó húst dolgozzanak fel. Csak olyan farmokkal dolgoznak együtt, ahol az állatok egészséges körülmények között nevelkednek. A helyi gazdákkal ápolt bizalmas kapcsolatuknak köszönhetően a farmokon nevelt állatok legjavához jutnak hozzá. Így termékeik nemcsak tradicionálisak és ízletesek, hanem minden egyes lenyelt falat jó egészséget visz be a fogyasztó szervezetébe.

Fontos odafigyelnünk a táplálkozásunkra. A Petrynél őrzik még az egészséges húsok hagyományát, és így vigyáznak az Önök egészségére is! Termékeik kizárólag valódi húst tartalmaznak! A házi termelők minőségét és tisztaságát képviselik.

…natúr fűszerekkel!Petry_web_csemegepult

Termékeiket kizárólag natúr fűszerekkel ízesítik, és ők maguk is ezeket fogyasztják. A Petry család asztalára csak olyan termékek kerülnek, amelyek tiszta, eredeti, natúr fűszerekkel készültek. Fűszermesterük arra is nagy figyelmet fordít, hogy maximálisan betartsák az 1879-es, titkos receptúrák előírásait. Gondoskodnak egy feledhetetlenül ízletes és jó étkezés élményéről!

Történetük azonban nem íródhatna tovább az Önök közreműködése nélkül!

Ezen a héten az ízletes Góbé szárított sonka 100 grammja most csak 5.99 lej és a legendás Petry Zsigmond szalámi kilója 32.99 lej.

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
16 APR

Mentes övezet – belépni szabad!

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Ételallergia, táplálékérzékenység

A Merkúr székelyföldi üzletlánc mentes részlege az élelmiszer-érzékenyek számára!

 Gluténmentes – lisztérzékenység

 Laktózmentes – tejcukor érzékenység

                         Tejfehérjementes

                                                    Tojásmentes

Húsmentes

www.epidemicanswers.org

Két nagy csoport keresi és fogyasztja a bió-, mentes-, diabetikus-, organikus ételeket : az egyik csoport valamilyen betegség – ételallergia, ételintolerancia, cukorbetegség – miatt, a többiek pedig zömmel csak egészségesebben vagy izgalmasabban szeretnének étkezni. A legismertebb betegség, amely miatt más ételeket kezdünk választani, elkezdjük böngészni az összetevőket, az a cukorbetegség. 

Fontos, hogy megkülönböztessük az táplálékallergiát és a táplélék-intoleranciát!

A táplálékallergia esetén az allergén összetevőre a szervezet egy kóros immunreakcióval reagál, lehet ez : hasmenés, hányás, orrfolyás, köhögés, migrén, ekcáma, dermatitis vagy akár anaphilaxiás sokk is.

A táplálékintolerancia tünetei nagyon hasonlóak az allergiáéhoz, ezért fel kell keresni szakorvost, ahhoz, hogy biztonsággal el lehessen dönteni, hogy melyikkel állunk szemben. A megkülönböztetés a megfelelő kezelés miatt fontos. Az intolerancia nem érinti az immunrendszert, a reakciót egy élelmiszer vagy az élelmiszer összetevőjének felszívódási zavara váltja ki, vagy a gyomor nem képes megemészteni az adott ételt vagy az adott összetevőt.

Fotó Tornai István - FotoMaraton

A vezető táplálékallergének közé tartozik a tehéntejfehérje, a gabonák és a tojás. A felnőttek 2-3 %-a, a gyermekek 1-7,5 %-a ételallergiás, tehát számukra egy kis mennyiség elfogyasztása is sok kellemetlen vagy veszélyes következménnyel járhat.

 A következő diétatípusokról beszélhetünk:

gluténmentes, laktózmentes, tejfehérjementes, tojásmentes , húsmentes.

Gluténmentes diéta – avagy a “mindennapi kenyerünk” nélkül

A glutérzékenységet több néven szokták hívni, ezek közül a legyagykoribb a cöliákia (vagy coeliakia) és a lisztérzékenység. A búzából készült kenyér, főleg Székelyföldön, alapélelmiszernek számít, így sokkal nehezebb azok számára, akiknél kiderül, hogy lisztérzékenyek. Fontos tudni, hogy a gluténérzékenység egy autoimmun betegség, ami a tudomány mai állása szerint nem gyógyítható, de mivel ismerjük az okozóját, a glutént, ezért viszonylag könnyen tünetmentessé tehető. Ennek köszönhetően a lisztérzékenyeket friss és csomagolt termékek széles választéka várja. Azonban nagyon fontos odafigyelni arra, hogy nem csak abban lehet glutén, amiben gondolnánk, hanem a csomagolt termékek közül sokban megtalálható adalékanyagként, vagy megvan az esélye a keresztszennyeződésnek, vagyis annak, hogy az adott élelmiszer előállítása, tárolása, csomagolása során szennyeződik gluténnal.

Fontos, hogy csak olyan terméket vásároljunk, amin szerepel a gluténmentes kifejezés, vagy az összetevőiből látjuk, hogy nem kockázatos a fogyasztása.

Az ilyen termékek közé tartoznak a Merkúr székelyföldi üzletlánc boltjaiban kapható gluténmentes kenyérkeverékek, kenyérlisztek, melyek nagy segítséget jelentenek az érzékeny fogyasztók számára, hisz Székelyföldön elég ritkák a készen kapható gluténmentes kenyerek. Továbbá ott van a “Tóthék tésztája” termékcsalád széles választéka is: fodros kocka, kis kocka, tarhonya, kis kagyló és spagettit. 

  • Laktózmentes diéta

Fotó Lajos Krisztina - FotoMaraton

A laktózérzékenység vagy tejcukorérzékenység hasonló a gluténérzékenységhez, és ez is talán eléggé kellemetlenül érinti a székely embert, hisz étrendünk fontos alapját képezi a tej és a tejtermékek. A tejcukorérzékenység jellemzője, hogy tejtermék fogyasztása után hasmenés, puffadás, hasfájás, hányinger jelentkezik. Ez a típusú táplálék intolerancia is elég könnyen diagnosztizálható, és a tejtermékek elhagyásával tünetmentessé tehető. Azonban itt is érvényesek a fent írtak, a keresztszennyeződés és a tejcukortartalmú ételek magas száma fokozott figyelmet követel.

Azonban a betegség gyakoriságának és a vegán étkezés elterjedésének köszönhetően élvezetes, jóízű ételekkel és italokkal tudjuk kiváltani a tejtermékeket. A székelyföldi üzletlánc kínálatában ezek is megtalálhatóak. A Solaris termékcsalád szójából készült tejpora a hagyományos tejpor helyettesítésére szolgálhat, míg a szójatejek vagy zabitalok (Oat drink) a kakaóskávék, tejeskávék fontos összetevői lehetnek.

Merkúr

Fókuszban a család,

minden érzékeny tagja!

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
13 APR

Merkúrtól Merkúrig a város lépcsőin

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Udvarhelyi LÉPCSŐFUTÁS

A hétvége lépcsőzetesen telt egyes kalandvágyó udvarhelyieknek:image002

A városi –sportszerű– megmozdulások rendszeres szervezői (Hifi, Ckoya és Grimpix, Feel Good Egyesület) most egy újabb ötlettel rukkoltak elő. Lépcsőfutást hirdettek meg!

A mozgalmas feladatra heten vállalkoztak, és mindannyian végig is csinálták a 180 lépcsőt és több ezer lépcsőfokot jelentő szaladást. A lépcsőzött és köztes táv összesen 22 km-re tehető, amit három óra alatt teljesítettek a szaladók. Az indulás a Merkúr áruháztól történt és a Merkúr Bethlennél ért véget.

Személyes élményízelítő: “Nem tévedtünk, a félmaratoni távot elrúgva, még blicc nélküli fotózásra alkalmas időben érkeztünk a stadionhoz, ahol az utolsó csoportképet is megejtettük. Önkénteseinknek ezúton is hálásan köszönöm a támogatását, a csapat sikeréhez kétségkívül ők is hozzájárultak. Sérülés nem történt, együtt futottunk mindvégig, a célt a várakozásoknak megfelelően teljesítettük, sőt, bővítettük lépcsős lajstromunkat. Bár tudtam, hogy lesz egy-két hely, ahol még életemben nem jártam, mégis izgalommal töltött el, valahányszor kiálthattam az „új lépcső”-t. Egy olyan élménnyel gazdagodtam, amelynek megörökített képeiért öröm lesz felcsapni később is az albumot.” (Ckoya)

image006 image007

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
09 APR

Tavaszi fáradtság gyerekeknél – lehetséges ez?

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

GyerekVitaminok

voapa.org

Az iskolás korú gyerkek szülei közelről tapasztalhatják, hogy a tél vége felé a gyerekek energia tartalékai kiürülnek, és ez főként fáradékonyságban, kisebb iskolai teljesítményben nyilvánul meg.

Általában ilyenkor tavasszal az iskoláskorú gyerekek már felelések, dolgozatok és vizsgák tömegén vannak túl és még egy fél év előttük áll az iskolai évből. Fáradékonyabbak lesznek, hamarabb kimerülnek, és az iskolai teljesítményük is csökkenhet amiatt, hogy kevesebb ideig képesek koncentráltan figyelni.

Számos vizsgálat bebizonyította, hogy egy csekély vitaminhiány is befolyásolja az iskolai teljesítményt.

A tél elmúltával három nagy csoportját kell figyelembe vennünk a fejlődő szervezet számára fontos alkotóelemeknek:

- immunerősítők

- D vitamin

- vas és C-vitamin 

A téli – koratavaszi betegségszezon megviseli a gyerekek szervezetét is:

A téli antibiotikum kúráknak következtében a bélflóra legyengül, a tápanyagok nem tudnak megfelelően felszívódni, ami tovább gyengítheti az amúgy is kimerült gyerek szervezetét. A gyomor- bélrendszerünk kb. 400-500 fajtájú baktériumot tartalmaz, amelyek nagy része nem káros, hanem ellenkezőleg: szükséges a gyomorműködéshez és emésztéshez. Az egészséges bélflóra helyreállításához szükség van megfelelő baktériumokra amiket legkönnyebben egy probiotikus joghurtban találunk meg. A joghurtok nagyon jó kalcium, B2 – vitamin és proteinforrások, és mint tudjuk, kevés kalóriát tartalmaznak. A probiotikus joghurtok ezen kívül az allergiás, ekcémás betegségek kezelésében is jó hatást gyakorolnak a gyerekek szervezetére.

venus.niacc.edu

A D vitamin (kalciferol) különleges a vitaminok sorában, hisz mint tudjuk napfény hatására a szervezetünk állítja elő. Azonban késő ősztől tavaszig a bőrünket nem éri elég napfény, ezért nem is termelődik elegendő D vitamin a szervezetünkben. A D vitamin legfontosabb feladata az egészséges csontozat és fogazat fenntartása, ami főleg a gyerekek fejlődő szervezetében létfontosságú. A halaknak, húsoknak magas a D vitamin tartalma, de ilyenkor tavasszal érdemes lehet kúraként adni a gyerekeknek D vitamint is tartalmazó vitaminkészítményeket is.

Happy healthy little girl eating vegetables - chomping a carrot - isolated

Az aszkorbinsav vagy C vitamin talán egyik leggyakrabban szedett vitaminunk, amit előszeretettel kapkodunk be nátha esetén, helyesen. A C vitamin támogatja a vas hasznosulását és elősegíti a felszívódását, valamint csökkenti a vér koleszterinszintjét.

A vashiány tünetei iskolás korban sok esetben megegyeznek a tavaszi fáradtság tüneteivel: a fáradtság, étvágytalanság és a gyerek érzékenységének, türelmetlenségének oka egyaránt lehet. A vashiány okozhatja a nagyon gyakori gyerekkori vérszegénységet, mivel kellő mennyiségű vas nélkül a szervezet nem tud elég hemoglobint előállítani, ami a vörösvérsejtekben az oxigén szállításához szükséges. Ha szeretnénk a vasat pótolni, magas vastartalmú élelmiszerekkel tehetjük elsősorban: a cékla, a máj vagy a „zöld zöldségek”, a gyerekek által utált spenót vagy a brokkoli, amik bár kevésbé népszerűek, de nagyon egészségesek.

Ha már kialakult a vashiány, akkor nem elegendő csak a táplálkozáson változtatni, hanem adjunk a gyereknek vas tartalmú vitaminkészítményeket. A vas hasznosulását a C-vitamin nagyban elősegíti, valamint segít megelőzni a tavaszi betegségek kialakulást.

A Merkúr székelyföldi üzletlánc tavaszi vitaminajánlata gyerekeknek:

- A Bioeel C-vitamin készítményei (cukormentes) epres, narancsos és propoliszos ízesítéssel

- Vitaking Iron All vas és multivitamin tabletta

- Csipkebogyót és acerola cseresznyét tartalmazó 1000 mg-os C-vitamin 100 és 30 darabos kiszerelésben is 

- Haas 3 db.-os pezsgőtabletta (C vitamin + Cink, Multivitamin és Magnézium + B6 ) 

- Finomabbnál finomabb zöldségek, gyümölcsök és azok teljesen természetes levei

Képforrás: csipnet.org, venus.niacc.edu, voapa.org
MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
06 APR

A hagyományos locsolásról

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Mért locsolják húsvétkor a legények a lányokat?

Húsvét hétfő a zajos öröm napja. A feltámadás után, húsvét vasárnapját követő nap a népszokásból táplálkozó locsolkodással telik, amelynek gyökerei az ősi termékenység varázsláshoz kapcsolódik. Nem véletlen az egybeesés, a  feltámadt fény egyre erősebb, egyre magasabban jár a Nap. Ennek fennmaradt emléke a locsolkodás. Ezt az ősi rítust vette át a kereszténység, olyan párhuzamokra építették, mint a keresztelkedés vagy az érdekesen hangzó asszonyi elhallgattatás, amikor leöntötték az asszonyokat hideg vízzel, hogy elhallgattassák őket, hogy ne vigyék tovább hangos szóval Jézus feltámadásának csodahírét. Ennek ellenére ez a magyarázat eléggé sántít, mintha mégsem az elhallgattatás lenne a gyökere a nők húsvét hétfői locsolásának.

Lezüllesztett hagyomány  images

Többek között a vallásos keretekkel annyi mindenképp sikerült, hogy egyre kevésbé kezdték érteni a legények és leányok, hogy miről is szólhat a locsolás. Még a párszáz éves népi hagyományok is vízvető hétfőnek, vízbehányó hétfőnek kezdték nevezni e napot. Manapság meg csodálkozó élvezettel figyeljük, általában a hagyományápoló szerepében tetszelegve, az ilyen jellegű hagyomány újraébresztését, amiben a népviseletet magán hordó leányt kút vagy vályú közelébe rángatja-húzza pár legény, és ott vedernyi vizet zúdítanak rá, mintha valóban le kellene sokkolni hideg vízzel a lányt. Az bizonyos, hogy utána nem sok szava lehetett a lánynak. Ettől függetlenül a magyar népi kultúra megtalálta ebben is a szépséget, az örömöt, és őrizte a locsolás eredeti értelmével együtt.

Aztán jött a kölnis világ, amikor a lányoknak egész napon keresztül orrfacsaró illatkeveréket kellett elviselniük. Erre már csak ráadás, hogy ezen a napon a locsolók sem kevés mennyiségű alkohollal öntözik torkukat.

2

A hagyományok idővel ilyenné alakították a nők megtiszteléséről szóló napot. Ha a nők megéléseit nézzük, lehet, hogy nem az irántuk való tisztelet érzése, amiben osztoznak. Régen a lányok a nem túl jó élmények ellenére is nagyon várták a legényeket, számolták, hogy hányan locsolták meg őket, mert azt a nőiességük, szépségük visszaigazolásaként tartották számon, miközben elfeledkeztek a szokás lényegéről.

A nő élővé tétele

A locsolás egykoron az élet titkát őrző hímes tojás megszerzéséről és a női termékenységről szólt.  Varázslat volt a szó legszebb értelmében. A lányok az élet jeleivel ékesítették a hímes tojást. A méltó fiúk élő vizet –szentelt forrásvizet locsolhattak a lány fejére, mellkasára és az élet kapujára. Ezzel tették a lányt élővé szellemiségében, lelkiségében és testiségében. Termékenységi szertartás volt, a lány beavatásról szóló rítus. Megérett arra, hogy az életet magában hordja, és a földre hozza.

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
03 APR

Húsvét fénye kilátszik a hóból is

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Áldott Húsvéti Ünnepet kíván a Merkúr székelyföldi üzletlánc!

Húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe a keresztény egyházban. A fény általi feltámadás és a fény bennünk történő feltámadásának az ünnepe. Húsvét a tavaszújév kezdete volt hajdanán, amelyben egyesült az ősi tavaszünnepi tisztulás, és a termékenység ünnepe is. A hagyomány szerint ugyanis négyszer van újév egy mai esztendőben. Ezek az évszakok kezdetei. Húsvét napja a tavaszi napéjegyenlőség utáni teliholdat követő első vasárnap. Hagyományunkban, ami a szoláris naptárt követte, egybeesett a fény feltámadásával, vagyis a tavaszi napfordulóval. A bennünk élő fény feléledésének napja volt, a csendes örömé. 

A1-es husveti_ppfolia_kicsi

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn

Rólunk

merkur logo
Szinte nincs rá szó a szavak végtelenségére …lehet íze, mélysége játéka az értelem elemével összeszőtt szavaknak. Ami nem tárul fel az ítéletnél leragadók számára. Ma is tudja ezt Mercurius, a szavak Istene, aki tovább él minden merkúri emberben. Ezért elengedhetetlen, hogy a „Merkúrnak” blogja legyen, amit olyan emberek írnak és olvasnak, akik mernek És-sel mondatot kezdeni!

Kapcsolat