Archive for november, 2016

28 NOV

A kisböjt jelentése

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

hajduszoboszlo.gkat.hu

Az adventi idő lehetősége

Ma van az első hétköznapja az adventnek, az egyházi újévnek és a karácsonyi ünnepkörnek (ami nem karácsonyig tart, hanem Vízkeresztig, vagyis január 6-ig). Ez az időszak még kezdete lehet a testi, lelki megújulásnak, az évösszegzésnek, az elcsendesedésnek, a korán kelések bevezetésének, a hagyományaink ápolásának és a konyhai receptek megújításának, amennyiben rávesszük magunkat a befele figyelésre, a böjtölésre és még egy-két rorátéra (hajnali misére) is elmegyünk. A karácsonyi böjt igazán nem túl nagy kihívás, ezért nevezték eleink kisböjtnek, ugyanis az adventi idő heteiben csupán a szerdát és a pénteket “kötelező” húsmentesíteni, a többi napokon az egyéni döntésre van bízva az étkezés tárgya. Plusz van egy szigorú böjti nap, Ádám és Éva napja (dec. 24), ami idén szombatra esik. Ez a székely hagyományban a szenvedeje este vagy karácsony szenvedje, amikoris éjfélig kötelező böjtölni, és csak 12 óra után, a Kisjézus eljövetelekor lehet ezt megtörni étkezéssel.

Ebben az évben az advent harmadnapja (november 29.-kedd) pont Újholdra esik, ami kivételesen segíti a szervezetünk átállását valami újra.  

A böjt előnyeituristamagazin.hu

  • A böjt mindig pihenő és nagytakarítás a szervezetünk számara.
  • Következménye pár napi átállás után a könnyebb emésztés, jobb közérzet és gondolati frissesség.
  • Növeli az immunitásunkat.
  • Megújulunk általa kívül és belül is.
  • Változatosabb lesz az étrendünk, kreatívabbak lehetünk a főzésben/vásárlásban.

7 tipp a hús nélküli táplálkozáshoz

1. A hús nélküli táplálkozást ne tekintsd egyenlőnek a régi étrendeddel, annyi változtatással, hogy kimarad a hús.

Ebben az esetben kénytelen leszel köreteken élni. Ráadásul állandósulhat az éhségérzeted, amit ösztönösen is fehér lisztes laskafélékkel, péktermékekkel és édességekkel akarsz majd kompenzálni. Ennek következménye a plusz kilók megjelenése rajtad. Így az egész a visszájára fordulhat.

2. Az állati fehérjéket ne tekintsd fő fehérjeforrásnak, ez a tévhit már tudományosan is megdőlt.

A táplálkozásban az egyensúly a logikus fő szabály. Ha a hús minden étkezés alapja, akkor egyensúlyról nincs is mit beszélni.  Mert az az állati fehérje túlzott bevitelét jelenti.  Pedig a fehérje, rost, szénhidrát, ásványi anyag, vitamin és enzim bevitele arányosan tekinthető kiegyensúlyozottnak.

3. Kövesd a fokozatosság elvét. Ne állj át egyből!szepasszonysajt

A húsfogyasztás tekintetében a kisböjt tökéletesen alkalmas arra, hogy a köztes napokon lépésről-lépésre hagyd el a vörös húsokat, szalonnát, tepertőt, szárnyasokat, feldolgozott húsokat, májasokat és végül a halat is. Ugyanígy  a hús nélküli ételek tekintetében ne a tofuval kezdd, hanem a húsosabb ízvilágra emlékeztető ételekkel, mint a gomba, növényi fasírtok rendesen körettel. Majd a böjt utolsó heteiben már jöhetnek a párolt gabonafélék, saláták, nyers zöldségek stb.

4. Építsd fel az étkezésedet! Ne csak egyetlen fogástól várd a jóllakottságot.

Nagy segítség lehet a vegetáriánus étkezés első lépéseiben, ha az előétel/leves, második, desszert együttesében gondolkodsz úgy, mint ami az egyszeri főétkezést jelenti. Ugyanígy érdemes követni a két összetevős főételek sémáját, legyen valami húst helyettesítő és köret is. Ne következzenek egyből az unalmas egytálételek, mint a főzelék.

5. Ügyelj a fehérjebevitelre! Ismerd meg a húson kívüli egyéb fehérjeforrásokat!

Rájöhetsz, hogy milyen sok babféle van (nemcsak szemes). Borsó, lencse, rizsfajták, gombafélék, hajdina, köles, amaránt, quinoa, búzahús, szója stb. Az olajos magvak és hidegen sajtolt olajak is színesíthetik a fehérjeforrásaidat. Amennyiben csak egy sima böjtről van szó és nem vegán táplálkozásról, felfedezheted a sajtok csodálatos világát. Túljutva a főzött sajtokon egy teljesen más dimenzió nyílhat meg számodra. De a sajtoktól függetlenül is, a hús nélküli étkezés által megtapasztalója lehetsz annak, hogy a minőségi élelmiszerekkel helyettesíthető a “dugtik evés”. Ground Brown Flax Seed or Linseed

6. Ugyanazt más minőségben.

A szénhidrátbevitelt teljes kiőrlésű kenyerek, tésztafélék jelentsék. A zöldségeket fogyaszd nyersen is, ne csak egy levesbetét legyen számodra.   Ismerj meg új zöldségeket és kóstold meg őket nyersen is. Ha készítesz hozzá egy jó fűszeres zöldség mártogatóst, még az is megtörténhet, hogy ízleni fog. Gyümölcsöket inkább délelőtt és étkezés előtt fogyassz. A csírák is helyet kaphatnak az étrendedben, főleg télen. Rendszeresen érdemes natúr zöldség- és gyümölcsleveket fogyasztanod.

7. Gondolkozz előre, vásárolj előre és étkezz, mielőtt megéheznél!

A hús nélküli étkezés során engedj el pár sztereotípiát: “gyorsan bekapok valamit”, “majd csak találok valamit a hűtőben”, “minden étkezés a totális teltségérzetig kell tartson”, “akkor eszem, mikor megéhezem”, “napi menüzöm”, “majd étteremben eszem” stb. A hús nélküli táplálkozással együtt kell járjon egy rendszerezett életmód is, különben gyakran a teljes erőtlenség határáig juthatsz. Mindig előre kell gondolkodni, előre kell főzni, de a jó hír az, hogy sokkal könnyebb a vásárlás és a főzés is.  Az élelmiszerkínálat közel hetven százaléka nem fogja elvonni a figyelmed az üzletben.

A székelyföldi üzletlánc kínálata miben lehet segítségedre?DSC02741xx

A zöldséges részleg: avokádó, édesburgonya, salátafélék, édeskömény, csicsóka, laskagomba, csírák stb.

Az organikus részleg: vegetáriánus pecsenyezsír, zöldségfasírt porok, búzahús/búzagranulátum, magvak, durum-, alakor-, tönkölylaskák, finom tunkolni való olajok, szója, hajdina, köles, amaránt, rizsfélék stb.

Érlelt sajtos hűtők: tehéntúró, kecskesajt, érlelt sajtkülönlegességek, olajbogyók.

Prémium termékek hűtője: tofu, halikra, vajkrémek, joghurtos vajak, speciális sütni való sajtok.

Továbbá az előhűtött tésztafélék, az erjesztett tejtermékek és a halas hűtőkamra is kedvedre lesz, amennyiben a fokozatosságot követed az átállásban.

Ezek mind a kellemes és változatos böjtöt segítik!

Képforrás:turistamagazin.hu,hajduszoboszlo.gkat.hu
MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
21 NOV

Háztartási figyelmeztető

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

A tisztítószerek keveréséről

Fertőtlenítés, vízkőoldás, zsíroldás, lefolyótisztítás, üveg-, fa, fém-, csempe felületek tisztítása: ez mind cél egy nagytakarítás alkalmával. Ilyenkor vagy temérdek tisztítószert használunk, vagy többet egymás után, vagy esetleg össze is keverjük őket. A gond mindezzel az, hogy egyes vegyszerek savas, mások lúgos kémiai összetételének találkozása nem túl szerencsés, sőt kifejezetten egészségkárosító is lehet. A modern tisztítószerektől elvárjuk a gyors eredményeket, amiket meg is kapunk a legnagyobb kínálattal, de ezekhez hozzá kell tanulnunk pár alapszabályt, melyeket a saját érdekünkben alkalmazni is érdemes.

  • Soha ne keverjük a különböző tisztítószereket egymással! mentatrend.hu

Inkább használjuk külön a fertőtlenítő hatású szereket és a vízkőoldót. Figyeljünk arra is, hogy ne egymás után rögtön alkalmazzuk a két szert, hanem legalább egy fél óra elteltével. A fertőtlenítők javarészének hatékonysága a klórtól függ. Így a legerősebb baktériumölők –(Flórasept, Domestos)– klórt tartalmaznak, ami lúgos hatású. Minden vízkőoldó savas, így a kettő találkozása klórgázt eredményez, amit belélegezve légúti problémákat okozhat. A levegőbe kerülő mennyiségtől függ a káros hatás mértéke. Ugyanez történik a wc tisztításnál is, ha lefolyótisztító után/előtt, vele együtt vízkőoldót használunk. Itt fokozottabb a veszély, mert ha lecsukjuk a wc-tetőt, koncentrálódik a keletkező klórgáz, és a felnyitásnál ezt lélegezzük be.

  • Mindig nyitott ablakoknál és lehetőség szerint, nyitott ajtóknál takarítsunk!belteri_levego

Minden tisztítószer használatakor az adott helyiségben legyen nyitva egy nyílászáró, hogy a levegőbe jutó, esetenként erős gázok oldódjanak a beáramló friss levegővel. Ha mégis kénytelenek vagyunk zárt térben vegyszereket használni, akkor részesítsük előnyben azokat a kiszereléseket, amelyek nem szórófejesek, vagy vegyünk egy törlőrongyot, és a szórófejet a lehető legközelebb használjuk a rongyhoz, hogy felfoghassa a kipermezett szert. A rongyon lévő tisztítószert vigyük fel a tisztítandó felületekre.

Képforrás:mentatrend.hu,hazipatika.com
MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
17 NOV

A szendvicsek magasiskolája

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS, FINOMSÁGOK

Különleges melegszendvicsek Ottistól

bucataras.ro

Mindig jól jön egy finom szendvics. Szendvicsfélékből is millió fajta van. Fantáziánk szab határt, hogy éppen milyet készítünk. Sok esetben az otthon található alapanyagokból dobunk össze egy ehető változatot, ámde készíthetünk különlegesebb kombinációkat is. Íme három érdekes szendvicsvariáció, amit érdemes kipróbálni. (György Ottilia)

Tojáshabos sonkaszeletek

Hozzávalók 2 személyre:  2 nagy szelet kenyér, 5 dkg vaj, 5 dkg füstölt, főtt sonka, 2 evőkanál tejföl, 2 tojás, só, bors.

Elkészítése:  a kenyérszeleket vajban mindkét oldalukon megpirítjuk. A sonkát lereszeljük, majd a tejföllel összekeverjük, és rákenjük a vajban megpirított kenyérszeletekre. A tojásfehérjét kevés sóval habbá verjük, majd a kenyérszeletekre kenjük. Közepükbe egy kis mélyedést készítünk, megszórjuk őrölt borssal, és a tojások sárgáját óvatosan belehelyezzük. Magas falu serpenyőbe tesszük, majd lefedjük, és addig sütjük, amíg a hab megsül, de a tojássárga még híg marad. Melegen tálaljuk.

 kaposztas melegszendvicscrogue monsiuertojashabos sonkaszelet

Croque-monsieur

Hozzávalók: 8 vastag szelet kenyér, 16 vékony szelet sütni való sonka vagy császárszalonna, 20 dkg sajt (jó minőségű kemény sajtot válasszunk), 1-1 evőkanálnyi vaj és liszt, 2-3 dl tej, 1 evőkanál dijoni mustár, 1 tojássárga, bors, szerecsendió.

Elkészítjük: először elkészítjük a besamel mártást. Egy edényben a vajat felhevítjük, hozzáadjuk a lisztet, majd felengedjük a tejjel, sózzuk, és nagyon sűrűre főzzük. A besamelbe belekeverjük a mustárt, és ízlés szerint szerecsendiót, és hűlni hagyjuk. Amikor kihűlt, hozzákavarjuk a tojássárgát.  Egy serpenyőben a sonka vagy szalonnaszeleteket megpirítjuk. Egy másik serpenyőben a kenyérszeleteket is megpirítjuk. 4 kenyérszeletet megkenünk besamellel, a 4 szeletre teszünk egy-egy sonkaszeletet, majd egy reszelt sajtot, majd ismét egy sonkaszeletet. Rátesszük a másik négy szelet kenyeret, és egy kicsit lenyomkodjuk őket. A szendvicsek tetejét szintén megkenjük besamellel, teszünk rá még egy adag sajtot, majd előmelegített sütőben 200 fokon 10 percig sütjük.

Káposztás melegszendvics

Hozzávalók: fél  fej káposzta, 1 teáskanál ecet, só, bors, köménymag, olaj, néhány főtt tojás, kenyérszeletek.

Elkészítése: a káposztát egy uborkagyalun vékonyra szeleteljük, és egy tálba tesszük, enyhén megsózzuk, állni hagyjuk 10 percet. Egy kevés olajat felforrósítunk, majd hozzáadjuk a káposztát és a köménymagot, megszórjuk borssal, meglocsoljuk ecettel, hozzáadunk fél deci vizet és lefedjük. Időnként megkeverve körülbelül 30 perc alatt megpároljuk. Ha elkészült, a kenyérszeletekre halmozzuk, és mindegyikre teszünk egy-két szelet főtt tojást. Előmelegített sütőben megsütjük.

A székelyföldi üzletlánc kiemelt ajánlata bőven ad lehetőséget kreatív szendvicsvariációkhoz: Góbé sajtos kolbász (21,99lej/kg), Elan házi májas (11,99 lej/kg), Öcsi császárszalonna (15,89lej/500g), Kaiser szeletelt dán szalámi (4,39lej/75g), Fox parasztos párizsi (16,49lej/kg), Cheddar és emmentáli szedvicssajt (2,59lej/130g), Lactis fűszeres túrókrémek (4,29/200g).

Képforrás:Ottis,bucataras.ro
MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
14 NOV

Egy falat beavatás a télbe

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

BIMG_3809

Miért érdemes hetente fekete retket fogyasztani tél küszöbén?

Attól is függ, hogy mennyire érezzük jól magunkat egy adott évszakban, hogy mennyire tudunk ráhangolódni mindarra, ami természetesen adott abban időszakban. A fekete retek fogyasztása nem a sémák szerinti tél hangulatát kelti, mint a fahéj, szegfűszeg és narancs, hanem a szervezetünket avatja be a télbe, készíti fel és erősíti meg, hogy a tél mindennapjait ne lehangoltan, energiátlanul és tavaszra sóvárogva éljük meg.

A fekete retek idénye nagyon fontos. Olyan, mintha az Isten a tél minden energiáját belesűrítette volna ebbe a zöldségbe. Fanyalognak is a legtöbben tőle, ugyanúgy, ahogyan a tél hatásaiból nem sokat szeretünk a látványán kívül. Mégis tény: a fekete retek a leghatékonyabb gyógynövények egyike. Nem maradt el évszázad, amelyikben nem gyógyszerként fogyasztották volna.

A fekete retek magában hordozza a tél összes analógiáját és a télre való szükséges tartalékokat: kesernyésen csípős, vízvisszatartó tulajdonsága miatt nem túl nedvdús, fekete és fehér is egyben, földalatti gyökérnövény, ami háromszor annyi vitamint raktároz el magában, mint tavaszi-nyári retektársai, emellett temérdek ásványi anyagot és erős illóolajakat tartogat a téli kihívásokra.

Főbb hatásai:48961018_xxl

  • természetes antibiotikum, immunerősítő
  • légúti gyógyszer, erős C-vitamin bomba
  • epe- és máj gyógyszer, savlekötő
  • erősíti a csontokat, fogakat

Fogyasztása

A méz és fekete retek plusz a só és fekete retek kombinációja a legismertebb fogyasztási módjai ennek az egészséges zöldségfélének. De emellett főzni, sütni is lehet, sőt a téli saláták egy kedvenc fűszere és roppanós összetevője lehet. Ha reszeljük, akkor fűszerezni is fogja a gyökérzöldségekből összeállított salátánkat, ha szeleteljük, akkor színesíti. Mindenképp jó a fekete reteknek egy kis időt hagyni, hogy levet eresszen. A lé kihúzásában segít a sózás, amit kifejezetten jól bír ez a konyhai alapanyag, de már a reszelés is nedvesíti.

Sült retek recept

Aki még csak meg se bírja kóstolni a fekete retket, próbálja ki annak sült változatát.

Hozzávalók: 2 közepes fej fekete retek, 4 evőkanál napraforgó olaj, 1 kávéskanál balzsamecet, csipetnyi só, bors, 1 kávéskanálnyi fokhagyma granulátum és kevés szárított kapor. Elkészítés: a retket megtisztítjuk és felszeleteljük. Befűszerezzük és 10 percet állni hagyjuk. Olajban mindkét felét megsütjük, és miután kiszedtük a serpenyőből, enyhén meglocsoljuk balzsamecettel.Black radish salad with fried onions

Mézes reteklé készítése

Köhögésre, légúti megbetegedésekre

Közepes lyukú reszelőn lereszelünk két közepes vagy egy nagyobb fej fekete retket. Elegyítjük egy fél kávéskanál sóval és 3 evőkanál mézzel. Hagyjuk állni egy éjszakára. Reggel szűrőbe tesszük és hagyjuk kicsepegni a levét, de kézzel ki is csavarhatjuk. A kinyert levet napi 4-5 alkalommal kanalazzuk. Megelőzésként két hetente legalább egyszer igyunk reteklevet.

Képforrás:Soós Nagy Erzsébet
MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
11 NOV

Alaptudás az érlelt sajtokhoz

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Mit jelenthet az érlelés?

5866654_xxl

Érlelt sajt a lágy camembert, a tilsit és a cheddar is. Mi a különbség érlelt és érlelt sajt között?

Az egyes lágy sajtok is valóban átmennek egy érlelési folyamaton, de azt nem az idő érleli, hanem az oltóanyag. A camembert, briet csak külsőleg, vagyis a sajtkérget érlelik nemes penésszel, különböző tejkultúrákkal. Az alvasztás után a lágy sajtok alvadék törete nagy méretekben marad, míg a valóban érlelt sajtok töretét egész a borsószemnyi nagyságig csökkentik. Az egyben maradt alvadék képes krémesen összeolvadni és az apró töretek lyukas, márványos és egyéb változatos belső szerkezeteket eredményeznek. A lágy sajtokat nem kell préselni, de az érlelt sajtok mindig átmennek egy préselési folyamaton!

Milyen évszakban készült a sajt?

Érdekesség, hogy érlelt sajtot készítenek nyers tejből (ami igazi különlegesség). Ezek a hegyi sajtok a köznyelvben. Manapság csak egyes alpesi sajtok készülnek ilyen tejből. Ezekre a sajtokra mindig fel van tüntetve a termelő neve, az előállítási idő és az évszak is.

Az évszak ugyanis nagy szerepet játszik az adott sajt ízében. Télen a teheneket a dús zöld legelőkről behajtják a falvakba, és száraz szénával táplálják. Tavasztól őszig a virágos legelőkön vannak, és ennek köszönhetően más a leadott tejük minősége, így a sajté is. Az érlelt sajtok javarészt pasztőrözött tejből készülnek. Az érlelési idő szerint félkemény (min. három hónap) és kemény sajtok (min. egy év) vannak.  Ez alól kivétel a fiatal (jonge) gouda sajt, ami 4-6 hét érlelésnek van kitéve.

tasty mature cheese with holes for sale in the market 8916768_xxl

Hogyan készül az erdélyi ementáli,

avagy a Góbé Szépasszony sajt?

3,2%-os zsírtartalmú tejből készítik a torockói hegyek lábánál. Felhasználás előtt a tejet pasztőrözik, mivel a román törvénykezés alapján igazi “hegyi sajt” nem készülhet az országban, nyers tejből ugyanis tilos sajtot készíteni. Az oltóanyagokkal való kezelés után préselik. Ezután sólés mosással  kialakítják a sajt kérgét és a természetes tartósítást.

Három hétig fa deszkára kerül, és elindul a “pelenkázási folyamat”, ami azt jelenti, hogy három naponta cserélni kell a deszkákat, míg kellően előkészül a sajt a szárításra.Ezután jön a sajtlyukak kialakulásának folyamata, ami egy 25 fokos kamrában történik. Szárítás után újra visszakerül az egyenletes hőmérsékletű érlelőbe, egészen a forgalomba kerülésig.

Minden Szépasszony sajt minimum négy hónapig érlelődik. A Góbé Szépasszony sajt kiválóan alkalmas hideg és meleg ételekhez egyaránt. Szendvicseken, hidegtálakon csodás tálalást enged meg, de tésztaételekhez, mártásokhoz is használható.

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
08 NOV

Lenmagliszt

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in AKTUÁLIS

Lisztszótár

Ground Brown Flax Seed or Linseed

A “minden mentes” étrend és az egészségmegőrző diéta egyik fő alapanyaga a lenmagliszt. Egyedi értékekkel és tulajdonságokkal bír. Olyan élelmiszerek között kap helyet, amelyek emésztése nemhogy energiát vonna el tőlünk, hanem éppen serkenti a többi elfogyasztott élelem emésztését is. Nincs az az ételallergia vagy bármilyen érzékenység ami kizárná a lenmagliszt fogyasztását. Így a glutén és laktóz érzékenyek, tojásra, szójára, cukorra, adalékanyagokra allergiásak, vegák és vegánok is biztonsággal fogyaszthatják. Magas fehérjetartalma miatt kifejezetten ajánlott a vegák számára!

Hogyan lesz liszt a lenmagból?49188656_xxl

Logikusan következne, hogy sima őrléssel, de mégsem. A lenmagok olajtartalma igencsak magas, ezért először zsírszegényíteni kell. Hidegen kisajtolják az olajat a magokból, majd speciális őrlőgépekkel változtatják lisztté. Az így nyert őrlemény még mindig tartalmaz 4-7%-ban értékes zsírsavakat. A rosttartalma is igencsak magas marad a hátramaradt lisztnek, ami előnyösen hat a szervezetünkre.

Felsorolhatatlanul sok egészségre gyakorolt hatást tulajdonítanak a lenmaglisztnek, de a realitás talaján maradva a lenmag mégiscsak ilyen sorrendben fejti ki a legjobban a hatását: frissen és hidegen sajtolt  olaj formájában, frissen szedett és fogyasztott lenmag, és csak ezek után jöhet maga a liszt. A lenmag összességében még a vérerekre, emésztőrendszerre, az ízületekre és a bőrre van nagyobb hatással, a többi pedig innen vezethető le. Mindközül a lenmagliszt az emésztőrendszerre (béltisztítás, fogyókúrázás, puffadás, savtalanítás) hat a leginkább. Ennek hatása is a módszeres fogyasztás által érhető el.

A lenmagliszt különlegessége

Külsőleg hatékony borogatóként használható: izomlázra, reumára,  furunkulusra, ekcémára. (A lisztet egy kevés vízzel le kell forrázni, majd kell hagyni dagadni, és felvinni a kívánt bőrfelületre. Fóliával érdemes lezárni a borogatást.)

Belsőleg regenerálja a bélbolyhokat és serkenti a bélmozgást, mivel először a szervezetbe jutva megdagad, majd újra összehúzódik.

Glass of greek yogurt with crushed flax seedsFitoösztrogén tartalma: serkenti a peteérést, és enyhíti a menopauza kellemetlenségeit.

Glikémiás index: szabályozza a glükóz jelenlétét a vérben.

Konyhában: úgy süthetünk vele, hogy közben nem kell tojást használnunk, mert kitűnő kötőanyag.

Ételek, melyekben felhasználható: pékáruk, piskóták, fasírtok, pástétomok, főzelékek, levesek.

Ép bélflóra – erős immunrendszer!

Béltisztító kúra

Hozzávalók: lenmagliszt, kefir, napi min. másfél liter víz fogyasztása továbbá rendszeresség és kitartás.

A kúra időtartama három hét. Az első hétben minden reggel, egy fél csésze (2-2,5 dl) kefirbe keverjünk  2 dkg (egy púpozott evőkanál) lenmaglisztet. A második héten töltsük tele kefirrel a bögrénket, és másfél evőkanál  lenmaglisztet keverjünk hozzá. Az utolsó héten a csésze kefirhez két evőkanál lenmaglisztet adjunk.

A székelyföldi üzletlánc Merkúr üzleteinek aktuális ajánlatában a lenmagolaj (7,99/200 ml) és a lenmagliszt (3,59 lej/250g) akciósan szerepel, így érdemes ilyenkor beszerezni.

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn
04 NOV

Ha kopogtat a cukorbetegség

Written by S’artR Művészeti Közösség Posted in A DIETETIKUS VÁLASZOL, AKTUÁLIS

Szaktanácsok megelőzéshez és megoldásokhoz prodiab.ro

Legtöbbször sejtjük,  hogy másképp kellene cselekedni, egészségesebben kellene élni és változtatni kellene a táplálkozási szokásainkon is, de addig, míg ránk nem ijeszt egy véranalízis eredménye, nemigen teszünk konkrét lépéseket.

Mit tegyünk, ha az orvosunk kezdődő cukorbetegséget állapított meg?

Gyógyszeres kezeléssel vagy anélkül (a nagyon kezdeti állapotban), a cukorbetegséget elsősorban kiegyensúlyozott, egészséges életmóddal lehet és kell „kezelni”, kordában tartani.  Míg az egészséges ember számára ajánlott a kiegyensúlyozott táplálkozás, addig egy cukorbeteg-gyanús embernek kötelező új táplálkozási szokásokat bevezetni. (László Tünde Réka, táplálkozási és étrend tanácsadó)

Az új szokások célja elkerülni és megelőzni a túl magas, vagy túl alacsony vércukorszintet.

Változtassunk étkezési szokásainkon, ami a kenyér, krumpli, rizs és édességek fogyasztását illeti.

  • Fehér kenyér helyett csak teljes kiőrlésű búzából vagy rozsból készült kenyeret fogyasszunk, abból is csak keveset. (pl. napi 3 szelet – kb. 180 g). Ha egy étkezés alkalmával rizst vagy krumplit fogyasztunk, kenyeret egyáltalán ne együnk hozzá.
  • A krumplit héjában főve vagy héjában sütve fogyasszuk. A krumplipüré  nem ajánlott, nagyon hamar magasra emelheti a vércukorszintet.
  • A fehérrizs helyett használjunk barnarizst. Tudom, hogy sokan idegenkednek tőle, de rizspároló edényben finom puhára fő.  Ismerkedjünk meg ősi eledeleinkkel, mint a hajdina vagy a köles. Próbáljuk ki a reformkonyha újdonágait, mint az amaránt vagy a qinoa. Ezek a magvak lassan felszívódó szénhidrátokat és jelentősebb  mennyiségű rostot tartalmaznak, ezért a cukorbetegek  étrendjében is jól alkalmazhatóak.

Iktassuk ki a finomított élelmiszereket.starlady.ro

Finomított élelmiszernek számít az, amely jelentős átalakításon, feldolgozáson  ment át, ipari körülmények között. Ilyen a fehérliszt, a fehércukor, fehérrizs, ezekből készült édességek, különféle édesített müzlik, pudingporok, kekszek, cukorkák, sütemények, de ide tartoznak egyes konzervek, felvágottak vagy tejtermékek is, (pl. húskonzervek, pástétomok, gyümölcsös joghurtok, virsli, stb.)

Ismerkedjünk meg közelebbről a zöldségekkel. 

Míg a gyümölcsöket általában szívesen fogyasztjuk, addig a zöldségek rendszeres fogyasztása gondot szokott okozni. Egyrészt, mert nem tanultuk meg, hogyan készítsük ízletesre a zöldségeket, másrészt pedig mifelénk a zöldségek nem számítanak fő táplálékforrásnak, általában csak kiegészítőként használjuk őket.  

A húsok mellé fogyasszunk mindig zöld salátákat, gyakrabban avokádót, cukkinit, édesburgonyát, vöröskáposztát, céklát, spenótot, salátát, sütőtököt, kelkáposztát, amelyeket nemcsak hagyományos módon lehet elkészíteni, hanem egy kis fantáziával és fűszerekkel nagyszerű körítésekké változtathatunk.

Ami az italokat illeti:antena3.ro

Iktassuk ki az édesített, szénsavas vagy „dobozos” üdítők minden fajtáját. Mellőzzük a tömény alkohol, likőrök, valamint a sör fogyasztását. Alkalomadtán (hetente 1-3 pohárnyi), jó minőségű, valódi, száraz bort ihatunk. A frissen csavart gyümölcslevek helyett együk a gyümölcsöket egészben, természetes formában. A bennük található rostok meggátolják a hirtelen vércukorszint növekedést. A gyümölcsök közül a szőlő és a banán sok cukrot tartalmaz (1oo g-ban , 18-22 g cukor), csak keveset fogyasszunk belőlük egyszerre (6-8 szem szőlő vagy fél banán).

Ne feledjük el meginni a napi 1,5-2 liter tiszta, szénsavmentes  vizet.

Ne vigyük túlzásba az állati eredetű termékek fogyasztását.

A cukorbetegek körében gyakran észrevehető az a jelenség, hogy hirtelen megnő a tejtermékek és húsfélék iránti érdeklődésük. Óvakodjunk a túlzásoktól.  Egy egészséges ember étrendje 8o% -ban növényi eredetű és csak 2o%-ban  állati eredetű élelmiszerekből tevődik össze.

Mozgás!

Mozogjunk, sétáljunk, kocogjunk, ússzunk, sportoljunk. Válasszunk közepes megerőltetést igénylő sportot, hogy elkerüljük a hirtelen vércukor-süllyedést.  A cukor elsődleges energiaforrás, ami azt jelent, hogy a mozgás során a szervezet elsősorban a  vérben levő cukrot fogja elhasználni. A mozgás nagyszerű vércukorszint csökkentő. Az idősödő körosztály számára a hosszú séták a leghatékonyabbak és legbiztonságosabbak.

 Ismerd meg magad!andrearaicu.ro

A cukorbetegségre lehet úgy is tekinteni, mint egy csapásra, de lehet lehetőségként is tekinteni erre az állapotra, főleg ha kezdeti fázisú, 2-es típusú cukorbetegségről van szó, amelynek okai legtöbbször az életmódbeli szokásokban keresendőek.  A cukorbetegség lehetőséget nyújthat egy egészségesebb és kiegyensúlyozottabb élet kialakítására, feltéve ha képesek vagyunk átnevelni szokásainkat, és következetesen követjük  az új, egészséges szokásokat.

Segítség kérés.

 Amennyiben úgy érezzük, hogy meghalad minket az új helyzet, kérjünk bátran segítséget szakemberektől. Ma már sok diabetológus, dietetikus és étrend tanácsadó áll a cukorbetegek rendelkezésére. Tanácsaik sokat segíthetnek az új szokások gyorsabb és hatékonyabb alakításában.

Jó egészséget kívánok,

László Tünde Réka, táplálkozási és étrend tanácsadó http://jolegyek.ro/

Képforrás:prodiab.ro,antena3.ro,andrearaicu.ro,starlady.ro
MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn

Rólunk

merkur logo
Szinte nincs rá szó a szavak végtelenségére …lehet íze, mélysége játéka az értelem elemével összeszőtt szavaknak. Ami nem tárul fel az ítéletnél leragadók számára. Ma is tudja ezt Mercurius, a szavak Istene, aki tovább él minden merkúri emberben. Ezért elengedhetetlen, hogy a „Merkúrnak” blogja legyen, amit olyan emberek írnak és olvasnak, akik mernek És-sel mondatot kezdeni!

Kapcsolat