10 DEC

Pisztráng, a székely lazac

Written by S’artR Művészeti Közösség , Posted in AKTUÁLIS

blog_halA legtisztább halat fogyaszthatjuk!

Országosan nézve, Hargita megye kifejezetten alkalmas az első osztályú pisztráng tenyésztésére. A környezeti adottságoknak köszönhetően, a számos hegyi forrás, tiszta vizű patak és hűvös éghajlat, amit ez a halfajta kedvel, az mind-mind adott ebben a térségben, így ez a zóna nem a hivatalos megyehatárt jelenti, hanem a szomszédos megyéket is. A Gyilkos-tóban és a Békási vízgyűjtőben tartják számon Románia szerte a természetes környezetű pisztráng legnagyobb méretű vagy alfajtai változatosságának megfelelő példányokat.

Ezeket a lehetőségeket kihasználva évről-évre növekszik a halgazdaságok száma. Csak még mindig egy baj van: a székely ember nem nagyon eszik halat. Még Orbán Balázs leírásában is úgy szerepel, hogy csak ínséges időkben fogyasztanak errefelé halat. Rossz szokás!

Riadalmak

Míg a táplálkozási szakemberek világszerte kántálják, hogy halat enni legalább hetente kétszer ajánlott, amellett számos aggodalomra okot adó (higanytartalomról és növényi permetszerek maradványairól beszámoló) kimutatás igazolja, hogy nem mindegy honnan származik a hal, mert az meghatározza húsának tisztaságát. 24451787_xxl

A merkurblog táplálkozási tanácsadója szerint is: “… jó, ha tudjuk, hogy a nagytestű tengeri halakban (például a tonhal) felgyűlhetnek a nehézfémek, ezért inkább a kisméretű tengeri halak fogyasztása ajánlott. Ha konzervet vásárolunk, a zsírosabb halakat válasszuk, mint pl. a szardínia, makréla, hering vagy a sprotni.”

A rettegett higanytartalom csak a tengeri halakra vonatkozik, azok közül sem mindenikre. Ráadásul a számos kísérlet, amit ebben a témában végeztek érdekesmód azt igazolja, hogy még szennyezett formában is több jótékony hatása van a halfogyasztásnak, mintha hiányozna az étrendünkből. A Harvard kutatói a tengeri halfélék közül többfélét is ajánlanak várandós kismamáknak és gyerekeknek is (a rákot, a lazacot, a tőkehalat).

Mind közül a legtisztább halak egyike a hegyi patakokat kedvelő, sebes pisztráng, annyira fontos számára a tiszta víz, hogy hal-arisztokratának is nevezik. A fent említett aggodalmak tehát, nem vonatkoznak a Székelyföld hegyvidékén termesztett pisztrángra. Vagyis mondhatni legtisztább halhoz juthatunk hozzá napi szinten, mégsem fogyasztjuk rendszeresen. Az alábbiakban László Tünde Réka táplálkozási tanácsadó összefoglalója olvasható arról, hogy miért is érdemes a hallatlan étkezési szokásainkon változtatni.

Rendszeresen halat kellene fogyasztani – Miért?

A halak húsa és zsírja könnyen emészthető, értékes tápanyagforrás. Számos vitamint (pl.zsírban oldódó A- és D-vitamin) és nyomelemet (vas, cink, szelén, jód) tartalmaz, a halzsír pedig nagy százalékban tartalmaz telítetlen Omega-3  zsírsavakat. A telítetlen zsírsavaknak bizonyítottan gyulladáscsökkentő hatásuk van, ugyanakkor csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek előfordulását. A hal fehérjetartalma magas, az emberi szervezet jól hasznosítja.9113447_xl

Az Omega-3 zsírsav nélkülözhetetlen az immunrendszer valamint az idegrendszer számára. Az Omega-3 zsírsav hiánya koncentrációs zavarokat, nyugtalanságot, ideggyengeséget, bőrpanaszokat vagy épp gyakori megfázást okozhat. Szoptatós és terhes anyák, gyermekek, valamint betegek és öregek étrendjéből semmiképp ne hiányozzon! 

A friss halak közül a legajánlottabb a vadvízi halak fogyasztása (pisztráng, ponty, tengeri halak, lazac), ezek a legkevésbé szennyezettek. Vidékünkön a friss pisztrángnak nincs párja, fogyasszuk hát bizalommal! (László Tünde Réka,  táplálkozási és étrend tanácsadó).

A székelyföldi üzletlánc egyes Merkúr üzleteiben rendszeresen kapható friss és fagyasztott formában is a pisztráng. A friss halakat kérésünkre megpucolják, igaz ennek többletdíja is van, így a konyhakész, friss pisztráng jelenleg 31,99lej/kg-os áron szerezhető be, de ennél jóval jutányosabb áron 19,99 lejért vásárolhatjuk meg fagyasztva, a konyhakész pisztrángot, mivel az most a kiemelt ajánlat része.

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on LinkedIn

Trackback from your site.

Hozzászólás most!

Rólunk

merkur logo
Szinte nincs rá szó a szavak végtelenségére …lehet íze, mélysége játéka az értelem elemével összeszőtt szavaknak. Ami nem tárul fel az ítéletnél leragadók számára. Ma is tudja ezt Mercurius, a szavak Istene, aki tovább él minden merkúri emberben. Ezért elengedhetetlen, hogy a „Merkúrnak” blogja legyen, amit olyan emberek írnak és olvasnak, akik mernek És-sel mondatot kezdeni!

Kapcsolat